sztárom a párom

Sziasztok!

Hát igen, ez is eljött. Itt az utolsó rész. Amint ígértem hosszú, eseménydús, remélem, hogy tetszeni fog. 159 nap, 61 rész, 64 bejegyzés, 6 hozzászólás, és több, mint 4600 látogató. Hű! Ezek csak számok, de olyan sokat mondanak. Köszönöm, hogy jártatok ide, hogy olvastatok, hogy véleményeztetek. Néha már sem kedvem, sem erőm nem volt írni, de mindig visszatért az erő és a kedv is. Teljesen nem tűnök el, fogok írni, de most kell egy kis pihenés és feltöltődés, hogy egy másik történetet újult erővel kezdhessek. Majd felteszem ide a címét. Az tuti biztos, hogy hiányozni fog, hogy minden nap írjak, ha csak pár sort is, de írtam. Egyszerű hobbi, megnyugtat, kiírom magamból a jót, a rosszat és máris nyugodtan alszok. Ez az egyik ok, amiért nem hagyom abba. Nem is ragozom tovább, csak köszönetet mondok mégegyszer! Itt a következő, a befejező rész, jó olvasást!

Ui: A cseréket kint hagyom, de ha ők akarnak levehetnek.

Szanduss :)

3 évvel később...

Éppen a nővérem házához száguldozok az én drága, citromsárga Audimmal. Imádom, ahogy szlalomozok az autók közt, az valami mesés érzés. Főleg ahogy néznek utánam.
-Végre itt vagy!- jön kifelé, és azonnal be is vágódik a kocsiba, a cuccait meg hátra dobja.
-Én már a bolt előtt voltam, mikor hívtál.
-Ja, bocs. Totál ki vagyok...Amúgy mióta kell a koszorúslányoknak is külön lenni a párjuktól az esküvő előtt?- rázza fejét.
-Fogalmam sincs, Mamie-t kérdezd- sóhajtok- ez az ő hülyesége. És az is milyen már, hogy a menyasszony meg a vőlegény is külön. Az az egy nap, nem is mindegy...
-Amúgy is lánybúcsú lesz...elmegy az idő, igaz?- mosolyog.
-Az bizony, csak repül. El sem hiszem, hogy holnap ilyenkor már esküvő.
-Nekem mondod...sosem gondoltam volna- rázom én is a fejemet.
-Évekkel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy együtt leszünk még most is Jacksonnal- nevet- Na de azt sem, hogy te és Kellan. Mennyit veszekedtetek.
-Ja, voltak hülye időszakaink. De azóta tök jó mióta lejjeb ült ez a Twilight-őrület. Azok után voltak a legnagyobb hülyeségek.
-A többi film után elég normálisak voltak a rajongók- bólint Jen. Annyi hülye emberrel találkoztam az elmúlt pár évben, hogy az már csúcs. Mióta a srácok „komolyabb” filmeket kapnak, könnyebb az élet velük. A bolthoz is megérkezünk, egy nagyon kemény ruha próbán túl esünk, össze-vissza szúrkálnak mindkettőnket, de mindent a célért. És a cél, most nagyon meghatározó, rettenetesen fontos. Miután a szenvedésnek vége és a ruhák is tökéletesen állnak, mégegyszer egyeztetünk az eladókkal, hogy mikorra és hová kérjük a szállítást. Egész jó ez a hely. Minden meg van, ami egy esküvőhöz kell. A sütiket és a kaját is átbeszéljük újra, a torták is le vannak beszélve, a csokrok és a díszítés szintén. Holnap már csak a fodrászt és a sminkest kell intézni. Ma pedig még vár ránk a leánybúcsú. Szuper lesz! Otthon elég nagy a sürgés-forgás, már Pete is elment, csak és kizárólag nők vannak mindenhol. Hát vagyunk egy páran, na de így az igazi. Még Kellan és Jay Anyukái és Nagymamái is itt vannak... olyan kedvesek. Kellan egyetlen lánytesója és Jay nővérei, és a huga is itt van. A mi barátaink is, nekem a szerkesztőségből Olivia és Austin – nos, igen, ő is itt van, valahogy nem akart a fiúkkal menni – Jenna pár barátnője az egyetemről, a szomszédság nőinek nagy része, Tina, persze itt van Hope is és Brit is. Itt az összes „filmes” barátnőnk, a Twilight-cast persze egy az egyben meg lett hívva. Meg persze az egész család Párizsból, Londonból… Egyszóval: mindenki. Nem csapunk veszettül nagy bulit, az majd holnap lesz... Az egyetlen alkoholos ital, ami az asztalra kerül az a pezsgő. A piával már amúgyis mind leálltunk. Egy ominózus, azt-sem-tudom-mi-történt-este program bőven elég volt. Azóta mennyi minden változott... Elvégeztük a Dworkint, engem azonnal felvett Austin, bár egy egyetemet szeretnék elvégezni, de egyelőre időm sincs rá. Jenna és Jackson összeköltözött, Pete elkezdte a gimit, Kellannal a kapcsolatunk egyre komolyabb lett, én felnőttem...már húsz éves vagyok...mennyi szép emlék. A székben hátradőlve végignézek a jókedvű társaságon, szeretem őket. A család és a barátok mindennél többet érnek. Mindannyian pohárköszöntőt mondunk, mi „gyerekek” táncolunk is, de csak szolidan. Elvégre itt vannak a szülők, nagyszülők. A vége felé, már csak beszélgetünk, eszegetünk, aztán még éjfél előtt mindenki aludni megy, elvégre holnap nagy nap. Nagyon nehéz elaludni, holnap nagy nap vár ránk, jó sok dolgunk lesz, de én a legizgatottabb azért vagyok, hogy végre láthassam Kellant. Nem is emlékszem mikor aludtunk utoljára külön. Hivatalosan még nem költöztünk össze, de az időm nagy részében nála vagyok, ha pedig hazajövök, akkor természetesen az ő társaságában. Olyan furcsa, hogy az izmos karjai nem fonódnak körém... Jó lenne már végre elaludni, nem akarom, hogy pont holnap karikásak legyenek a szemeim...

Reggel már nyolckor kelek, aztán ugrasztom is Jennát. Éjszakára csak Mamie, Fini, valamint Jay és Kellan női rokonai maradtak, a többiek hotelben, vagy otthon aludtak. A reggeli így szintén zajosra sikerül, de olyan jó. Hiányozni fog ez nekem. Én, Jenna és a koszorúslányok együtt megyünk a szépségszalonba, Anya otthonra meg intézett maguknak egy komplett csapatot, sminkessel és fodrásszal együtt. Legközelebb már csak a helyszínen találkozunk. Mindenhol minden rendben megy, időközben telefonon értekezünk a többiekkel, de a fiúkkal meg van tiltva. Hát milyen szokás ez kéremszépen? Már legalább 24 órája még csak nem is hallottam Kellan hangját. Be fogok golyózni. Ez tiszta kínzás. Az esküvő egy hotelben lesz, eredetileg teljes titokban. Egyetlen fotós lesz, az L.A. Daily-től, de elég nagy summát fizetne, ha kiadná a képeket, vagy az infókat. És persze a munkáját is elveszítené. Mikor már mindenkinek kész a sminkje és a haja, a hotelbe vesszük az irányt, a szobákban már ott várnak minket a ruhák, de még nem öltözünk át. Még van egy óránk, a ruha meg elég kényes, vigyázni kell rá. Minden tökéletes, a kaját és a sütit is végigkóstoljuk, úgyhogy baj nem lehet. Nagyon lassan telik az idő, úgyhogy unalmunkban tévézni kezdünk.
-Nincs semmi jó.
-Semmi- össze-vissza kapcsolgatunk, de semmi. Aztán meg beszélgetünk. Végigvesszük az egész esküvőt, percről percre, hogy majd ki mit csinál. Ahogy telik az idő, nekem egyre nő az idegesség a gyomromban és Kellan hiánya is egyre rosszabb. Aztán mikor Anyáék megérkeznek kezdődik az öltözés. Mindannyian segítünk a másiknak, itt kell ruhát fogni, ott kell összeölteni, az túl szoros, ez nem passzol... Mire végzünk már majdnem késő.
-A fiúk már lent vannak- mondja Anya.
-Hé, ez nem ér, hogy te láthattad is őket- játszom a durcást.
-Még beszéltem is velük- vigyorog.
-Ne már... nagyon kiütötték magukat?
-Nem. Mark lelkére köttötem, hogy vigyázzon a srácokra. Mindenki jól van, senki sem zöldül, úgyhogy lassan indulni kéne.
-Oké- bólint Jenna- Menjünk.
-Menjünk- mosolygok. Ahogy elindulunk lefelé, újra végig gondolom a kapcsolatomat Kellannal. Annyira szeretem. A gombóc nő a hasamban, úgy félek, hogy elesek, vagy bénázok valamit. Ma nem tehetek tönkre semmit, ma tökéletesen kell cselekednem, a magassarkúmban elég jól megy a járás, a ruha annyira nem hosszú, hogy rálépjek és letépjem magamról. Csak nem lesz semmi baj. Jónak kell lennie mindennek. Gondosan ügyeltünk a legapróbb részletekre is, nem lehet semmi gubanc. Amikor megállunk az ajtónál Anyáék szépen sorba rendeznek minket, a legkisebbek előre, aztán mi jövünk.
-Várjatok a zenére, csak akkor induljatok. Oké?- lát el Anya a végső instrukciókkal. Mindegyikünk homlokára egy puszit nyom, és eltűnik a függöny mögött. Állunk a nászindulóra várva, de semmi. Tovább várunk és semmi. Mi a baj?
-Én nem bírom tovább!- csattan ki Jenna. A függönyhöz lép, résnyire húzza és vigyorogni kezd.
-Jen, mit csinálsz?- suttogom.
-Édes istenem, de jól néznek ki! Öltönyben... a srácok. Kellan is elég jó- vigyorog.
-Héé, ő az enyém! Nem bámulni!
-Jól van na- mondja, és éppen ekkor felcsendül a nászinduló. Te jó isten! Bennem még csak most tudatosul igazán, hogy mire készülünk! Az adrenalin elkezd száguldozni az ereimben, a kicsik már mennek is. Az utolsó pillanatban megszorítom a nővérem kezét, egy puszit nyomok az arcára és előveszem a büszke-vagyok-rád nézésemet, aztán pedig elindulok. Tényleg büszke vagyok rá, elvégre ma férjhez megy. Jackson a sógrom lesz. Hű. Ahogy a sorok között megyek, Kellant keresem, aki tényleg mesésen néz ki. Öltönyben. Rám mosolyog, amit én is viszonzok, imádom! A gödröcskéi még mindig megvannak és ez elbűvöl. Megállok a helyemen, az első koszorúslány helyén és a velem szemben álló Jacksonra mosolygok bátorítóan.
-Ugye nem gondolta meg magát?- kérdezi halkan Jay.
-Dehogy. Már jön is- és ekkor a nővérem, a csodálatos fehér ruhájában elindul befelé, szőke haja hullámosan omlik a vállára. A könnyek azonnal ellepik a szemeimet, el sem hiszem, hogy már itt tartunk. Hogy férjhez megy. Mintha csak tegnap lett volna, hogy ide költöztünk. Csakhogy nagyon gyorsan eltelt több, mint három év. Apa és Mark karolnak belé, nem tudott dűlőre jutni, hogy most kit is kérjen meg, hogy bekísérje, így mindkettejükkel megbeszélte. Anya és a nagyszüleim szeme is könnyes, Pete pedig büszkén vigyorog. Jen pedig máris itt áll mellettem, Jackson mellé lép és kezdődik a szertartás. Az esküjük gyönyörű, és a pap felteszi a várva várt kérdést.
-Jenna Stabel, feleségül megy az itt álló Monroe Jackson Rathbone-hoz?
-Igen- a nővérem egy másodperc gondolkodás nélkül válaszol, a hangja fátyolos.
-Monroe Jackson Rathbone, feleségül veszi az itt álló Jenna Stabelt?
-Igen- Jay hangján is hallani a meghatottságot.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt- mondja a pap, s mindenki tapsolni, és ujjongani kezd, az ifjú pár pedig csókolózik. Észrevétlenül megtörlöm a szemeimet, hát tényleg férjhez ment. Őszintén szólva, kinéztem volna belőle, hogy az utolsó percben kirohan és kész, vége mindennek, de nem. A zene újra felcsendül, ők pedig kéz a kézben elindulnak a külön terem felé, ahol megterítettek az ünnepi ebédhez. Utánuk mi megyünk, Kellannal. Amikor belekarolok, jóleső érzés fog el, végre itt van velem. Apró csókot nyom a számra, és azonnal megyünk is a többiek után. Az ifjú párra dobált rizsből nekünk is jut pár szem, de egyáltalán nem zavar. A mai nap, az nagyon is tökéletes. A terem közepén Jenna és Jay állnak, mi pedig gratulálunk nekik. A sor elég hosszú, úgyhogy mikor beállunk a végére Kellan megcsókol.
-Hmmm...hiányoztál- mosolygok rá.
-Te is nekem...- húz magához- szörnyű egy nap volt.
-Az biztos, de megérte. Összeházasodtak. Durva.
-Szerintem is... Jackson és Jenna. Először nem adtam nekik többet pár hónapnál. Erre meg az esküvőjükön állok- mondja és újra megcsókol- Hiányoztál.
-Veszem észre- mosolygok, és már ránk is kerül a sor. Én meg a nővérem nyakába vetem magam.
-Jajj, Jenna! Gratulálok, gyönyörű voltál! És férjhez mentél, el sem hiszem, szeretlek! Büszke vagyok rád!
-Sosem számítottam tőled ilyen érzelmi kitörésre- nevet- én is szeretlek- ölel meg jó szorosan. Aztán elengedem és megállok Jay előtt.
-Vigyázz rá... néha egy kicsit bolond, de azért figyelj oda. Gratulálok Jackson- mosolygok és megölelem.
-Vigyázni fogok és le sem veszem róla szemem. Jó lesz?
-Tökéletes.
-Ja és mondok neked egy titkot...- hajol a fülemhez- szeretem...
-Óóh!- ölelem meg mégegyszer, megvárom, még Kellan is gratulál nekik, aztán helyet foglalunk. Az ebéd finom, a hangulat jó, miután mindenki jól belakott táncolni megyünk. És ez megy egész este. Beszélgetés a rokonokkal, a barátokkal, tánc mindenkivel, hatalmas nevetések, csókok. Aztán elérkezik a vacsora is. Mielőtt neki látnánk, persze páran fel akarnak szólalni. Flavio papa nem lep meg. Gratulál, elsüt pár poént, amin mindenki jót nevet, aztán jön Apa. Rajta sem lepődöm meg, ő is gratulál, tudatja velünk, hogy büszke Jennára és Jayre is. Mark is mond pár szót, de ami igazán meglep az Kellan. Ő is felszólal. Nem értem, hogy mit akar mondani még az elhangzottakan kívül, nem is mondta, hogy beszélni akar. Természetesen gratulál, aztán letérdel. Közvetlenül előttem. Ami legelőször megfordul a fejemben az teljességgel lehetetlen, de mégis mit keresne akkor előttem térdelve.
-Azt hiszem, keresve sem találnék jobb alkalmat, mindenki itt van és mivel az ifjú pár is belegyezett, ezért itt az ideje. Szóval... Chantelle Stabel hozzám jössz?
-Igen!- mosolygok, bár szemeimet újra könnyek lepik el. El sem hiszem, hogy megkérték a kezemet. Hogy Kellan az, aki megkérte a kezem! Kellan Lutz! Pedig a kapcsolatunk elején milyen hülyék voltunk... és én még csak tizenhat voltam. Most meg már húsz vagyok... Mindenki tapsol, gratulál, én mosolygok, köszönetet mondok... Boldog vagyok. És menyasszony. Kellan az ujjamra húz egy gyűrűt. Az eljegyzési gyűrűm. Feláll, engem is felsegít és megcsókol. Annyira hihetetlen! A nővérem férjhez megy, nekem pedig megkérik a kezem. Lehetne ennél csodásabb ez a nap?! Nem hiszem. Kellan családja is azonnal gratulál, a tesói meg jól lecseszik, hogy miért nem szólt senkinek egy szót sem. Hát igen, nagyon jól elrendezte... Még csak sejtelmem sem volt, hogy mire készül. A meglepetés nagyon jól sikerült, és tényleg, az egész család itt van, máskor nem biztos, hogy össze lehetett volna hozni egy ilyet, teljes titokban. A vacsora is nagyon jó, az én kedvemet már semmi sem ronthatja el, mindenkinél boldogabb vagyok, konkrétan repesek az örömtől. Evés közben valaki lelopja Jenna lábáról a cipőt, Jaynek pedig ugye pezsgőt kell belőle inni, hogy visszakapják. A torta felszeletelése is viccesre sikerül, Jen egy jó nagy szeletet szó szerint belenyom Jay képébe, de az ifjú férj sem marad adó, megcsókolja Jennát, úgyhogy ő is tiszta krém lesz. Evés után azonnal táncolni megyünk, aztán nem sokkal később jön a menyecske tánc, mindenki jól megpörgeti Jennát. Ezután pedig jöhet a csokor dobás. Először nem akarok beállni a sorba, végülis a gyerekek úgyis imádják ezt, én meg már húszéves „felnőtt” vagyok, de Brit, Kellan huga, eltereli a figyelmemet, beszélgetni kezdünk, közben pedig a tömeghez érünk, amikoris egyenest nekem repül a csokor. Na nem! Ilyen komolyan nincs, ez már nagyon durva! Persze jót röhögnek a fancsali képemen, de hát könyörgöm, olyan hirtelen ért...
-Huh, tesó, most már tutira el kell venned!- röhög Brandon, Kellan bátyja.
-Ennek csak örülök- vigyorog.
-Én nem akartam! Komolyan csak úgy nekem repült!- szabadkozok.
-Kellan, a harisnyakötőt te kapod- jön oda Jay, az említett ruhadarabbal a kezében- Most vettem le Jenről, a ti lagzitok mikor lesz?
-Még csak most kértek meg!- vigyorgok és Kellanhoz bújok.
-Így van! Drága, kicsi menyasszonyom!- mosolyog. Hű, ez furcsa. Mostmár nem azt fogom mondani, hogy Kellan Lutz, a párom, hanem Kellan Lutz, a vőlegényem. Te jó isten! Mire gondolatmenetem végére érek, hirtelen nagy sötétség és csend lesz. Ja, igen. Menyasszonyrablás! Amikor ismét világos lesz, már látjuk, hogy nem sikerült. Jackson rajtakapta a rablót. Akkor most jöhet, a búcsú. Elengedjük őket, a nászútra, elköszönünk mindannyian, ők pedig átöltöznek, majd a cuccaikat fogva máris a LAX felé veszik az irányt. Sokáig nézünk a csörömpölő autó után, majd visszamegyünk a terembe. Táncolunk még egy ideig, aztán Kellannal úgy döntünk, hogy eleget nélkülöztük egymást, ideje felmenni a szobánkba, úgyhogy jó éjt kívánva, mára elbúcsúzunk mindenkitől. Majd holnap reggel...
-Szeretlek- súgja a fülembe, mikor beszállunk a liftbe, aztán megcsókol.
-Én is szeretlek- mosolygok rá. Még mindig nem hiszem el. Kellan Christopher Lutz, az én vőlegényem!!

Vége!

Sziasztok!

Igen, tudom ez a rész rövidebb lett, bocsi. Az előző részek elég "töltelék" fejezetek voltak, de bocsi, kellett ez is. Ennek meg egy kicsit, vagy nem is annyira kicsit, csöpögős az eleje, meg a vége is, de nézzétek el nekem. Köszi.

U.i: A következő rész extra hosszú lesz :)
Szanduss

60. rész

Nem értem. Határozottan nem értem, hogy mit keres itt. Legutóbb nem valami jó viszonyban váltunk el, úgyhogy nem értem mit is akar pontosan. Minek jött egyáltalán ide? Ráadásul pont akkor amikor eléggé a padlón vagyok. Erre meg beállít. Csak állok és nézek rá. Nem akarok beszélni vele... inkább tűnjön el innen... hagyjon már végre békén és zárjuk le ezt. Ez lenne a legésszerűbb nem? Békén hagyni a másikat. Én nem kerestem őt, legutóbb is csak véletlenül találkoztunk. Akkor is sikerült lehúznia. Mostmeg már teljesen a padlón vagyok, miatta is. A többiek is csak ülnek csendben, mondjuk megértem. Mit mondjanak? Ő se mond semmit, csak néz rám, azzal a „sajnálom, nem akartam” nézéssel. Máskor ez meghatna, igazából máskor minden meghat, de most valahogy elvesztettem a bizalmamat az érzelmeimmel kapcsolatban. Na igen, az érzelmek... azok tehetnek mindenről? Miért nem lehet csak úgy kikapcsolni? Minden könnyebb lenne... Például most sem állnék itt teljesen lefagyva. Mondanék valami frappánsat, de most semmi sem jut az eszembe, úgyhogy azt csinálom, mint a többiek. Állok és nézek bambán. Hol van Rose és Flavio papa? Mindegy. Miért nem telefonáltak, hogy idejött? Miért hagyták, hogy tök nyugodtan – na már amennyire nyugodt voltam – jöjjek haza. Legalább egy sms... Egyiknek sem volt annyi esze. De Isaac-et át tudták hívni. Nekem meg luxus szólni, hogy itt van. Nyugi, Elle... nyugalom. Ja, csak kicsit sem vagyok nyugodt. Gyorsan ki kell találnom valamit, mert ha Jenna és Mamie beér itt elszabadul a pokol. Valami megoldás... gyorsan. Ilyenkor bezzeg totál üres a fejem, semmi még csak be sem villan. Aztán már hallom is Jen hangját mögülem.
-Elle, miért nem mész beljebb?!- hallom. 3...2...1... és már itt is van- Úristen te mit keresel itt?- a válasz további csend. Hát ez nagyon remek, mindenki megnémult? Jó, én is, de nekem is ugyanilyen furcsa ez a helyzet. Na meg ez a látvány... A nővérem persze hamarabb kapcsol, mint én, belökdös a házba és becsukja az ajtót mögöttünk.
-Ki tudja, hogy itt van?- néz Jacksonra. A többiek is kezdenek magukhoz térni, lehet, azt hitték, hogy megint verekedni fogok. De kis naivak... Önkéntelenül is mosolyra húzom a számat, kezd eltűnni a rossz kedvem. Most ez miatta lehet? Nem tudom.
-Csak mi. Miért?
-Inkább menjünk fel a konferencia terembe. Ha Mamie bejön...- indul el máris felfelé. Konferencia terem? Minek? Négyszemközt beszélünk majd úgyis. Kezdek észheztérni, ez remek! Ahogy Jackson Jen után megy, ahogy megfogja a kezét és megpuszilja... csak egyetlen másodperc, de bennem elindít valamit. Mivel Jennán és Jay-en kívül még senki csak füle botját nem is mozdította, ezért könnyű a dolgom. Csak pár lépés... de tudja, hogy mit akarok, úgyhogy idő előtt érek oda és idő előtt ölelem meg jó szorosan. Úristen, de hiányzott! És innen végre-valahára az események a rendes kerékvágásban következnek egymás után.
-Szerintem, mi felmegyünk a szobámba beszélni- mondom, és indulunk is felfelé, de eszembe jut valami- Ja, és szóljatok Mamie-nak, hogy itt van.
-Ajjajj- hallom még nővérem hangját, kemény menet lesz. A szobámba beérve, már csak vigyorogni tudok. Olyan jó, hogy itt van. Már csak azt kéne megtudnom, hogy végülis miért jött. Csak egyetlen lehetőség lebeg a szemeim előtt, ennek örülnék a legjobban, tudom, hogy van más is, de most összeszedtem magam egy kicsit, nem fordulhatok be újra.
-Megkéne beszélnünk pár dolgot- mondja.
-Szerintem is...jó lenne tisztázni ezt-azt...
-Ühümm... Annyira hiányoztál, Chantelle- mosolyog, olyan kisfiúsan.
-Te is nagyon hiányoztál nekem, Kellan- mosolygok én is rá. Újra megölel, majd kicsit elhúzódik, hogy megcsókoljon. Azt hiszem, most először nem engedem neki.
-Mi a baj?- néz rám ijedten.
-Semmi, csak... először beszéljük meg, jó?
-Persze... mit?
-Jajj, Kellan, ne csináld már. Mit keresel itt? Nem AnnaLynne-nel kellene lenned?- ülök le az ágyra.
-Hozzád jöttem. És nem kell vele lennem, mert már nem vagyunk együtt. Sőt, nem is voltunk...
-A koncerten nagyon úgy tűnt, hogy együtt vagytok...- húzom el a számat- és miért jöttél?
-Azért, mert rájöttem, hogy nekem te kellesz, Chantelle- imádom, ahogy kiejti a nevemet...
-Nem értelek, Kellan. Te voltál az, aki szakított. Aztán minden tele volt azzal, hogy te és AnnaLynne együtt vagytok, most meg idejössz- rázom meg a fejem, hátha attól kitisztul, de semmi.
-Nem akartalak összezavarni. De ide kellett jönnöm, nem bírtam volna egy napot sem várni rád. Jöttem, ahogy tudtam.
-Örülök, hogy itt vagy...nagyon. De egyáltalán miért szakítottál velem?- ezt már régen meg akartam tudni, ez a remek alkalom.
-Reméltem, hogy nem kérdezed meg...
-Miért?
-Mert már belátom, hogy hülyeséget csináltam. Istentelen nagy baromságot...
-Nem mondod el?
-Jogod van tudni, csak ígérd meg, hogy nem akadsz ki és nem kezdesz el verekedni...- vigyorog.
-Ki mondta el?- sóhatjok.
-Ezzel kezdték! Hogy mit csináltál...nem is hittem volna.
-Na jó, erről beszélünk később, te még jössz egy mesével.
-Igen,... szóval, ugye tudod, hogy Austin, a főnököd és AnnaLynne rokonok?
-Persze, azt is tudom, hogy nem valami jó a viszonyuk. De ennek mi köze van hozzánk?
-Én ezt két napja tudtam meg. AnnaLynne azzal fenyegetett, hogy ha nem megyek vissza hozzá, akkor elvágja a karriered.
-Te meg bedőltél neki?- nézek nagyot.
-Be. Rendesen, de csak azért, mert tudom, hogy imádsz írni. Nem akartam, hogy bajod legyen miattam.
-Hülye. Épp így volt bajom, el nem bírtam képzelni, hogy mi történt.
-Tudom, sajnálom- hajtja le a fejét.
-Nem mondom, hogy semmi baj... de örülök, hogy észhez tértél.
-Hát ennek én is, rettenetesen hiányoztál- mosolyog rám.
-Jaj, te is hiányoztál...de most?
-Most mi?- néz rám érdeklődve.
-Mi lesz most...velünk?
-Nem tudom. Én szeretlek- mondja, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, de nekem majd’ kiugrik a szívem. Szeret.
-Én is szeretlek- mosolygok rá. Megölel, aztán megcsókol. Most nem húzódom el, vágyom a csókjára. Szeretem. Nem engedem el soha többet. Máskor ha el akar hagyni, addig fogom nyüstölni, amíg ki nem böki, hogy mi a baj. Szeretem.

59. rész

Vacsi után Flavio papa elhívja a fiúkat, megmutatja nekik a borkészletét. Na igen, papa megszállottan imádja a borokat. Számos díjat nyertek már, és tényleg nagyon finomak, bár még csak párszor kóstoltam. Papa nagyon büszke rá, aki csak idejön mindenkit levisz a pincébe.
-Szerintetek kedvelik Jacksont?- kérdezi Jenna tőlem és Finitől.
-Hát...Flavio papa tuti. Akkor nem vitte volna le. Mamie más tészta- vonom meg a vállam. Mamie-nak nehéz megfelelni.
-Tudom...
-De ha nem viszi neked órák hosszat, hogy miért pont egy színész, akkor valószínű, hogy kedveli- szól közbe Fini.
-Mondjuk ez igaz- bólintok.
-Egyszer sem tette szóvá.
-Nyert ügyed van, Jen.
-Remélem...- sóhajt.
-Szerelmes vagy Jaybe?- kérdezi Fini mindenféle kertelés nélkül.
-Azt hiszem...-bólogat Jen- de még nem olyan régen vagyunk együtt. Korai erről beszélni.
-És Shane?- ezt már én kérdezem. Ha már így lelkizünk, akkor kérdezzünk meg mindent.

-Shane csak egy fellángolás volt. Részemről. Nem tudom, miért mondtam neki igent, nem is szerettem igazán. Jacksonhoz már most jobban kötődöm- mosolyog.
-Na, ha már itt tartunk...- néz rám- te és Taylor?
-Jajj, ne kezd te is. Nincs semmi- rázom a fejem.
-Ahaa...
-Komolyan. Barátok vagyunk, csak egyszer volt...egy durva buli, tudod- vigyorgok rá.
-Látnod kellett volna hogy kiütötte magát!- vigyorog Jenna Finire.
-Tényleg?
-Nagyon kész volt. Alig állt a lábán, rávették, hogy smároljon Tayjel- vigyorog még jobban.
-Élvezed, hogy szívatsz ugye?- vigyorgok én is.
-Nagyon! Aztán meg még asztalon is táncolt...és az lett a vége, hogy olyan szinten bealudt, hogy semmire nem kelt fel, csak másnap délután tért magához.
-Na ne már!- röhög Fini.
-Komolyan. És azt se tudta, hogy hol van. Nem mertem hazavinni, úgyhogy a hotelben aludtunk. Ő Taylorral...reggel azt a rémült fejet látnod kellett volna- nevet.
-Nem vicces...- mosolygok- de az volt az egészben a legjobb, hogy be kellett mennem Austinhoz a szerkesztőségbe...
-Kihez?Hova?- kérdezi Fini.
-Hát...egy újságírónál vagyok, gyakorlat félén. L.A. Daily, írtam már pár cikket, de nem nagy dolog.
-Ja, tök jó.
-Igen...szeretem csinálni. Austin jó arc, amúgy AnnaLynne az unokahúga.
-Komolyan?- meresztgetik mindketten a szemeiket.
-Ühüm. De nincsenek jóban, mert...na jó, elmondom, de...hát végülis már nem titok. Szóval AnnaLynne kipletykálta a sajtónak, hogy Austin meleg.
-Ne már!
-De durva...
-Ja, szerintem is- mondom, közben meg hallom, hogy a fiúk jönnek visszafelé. Leülnek mellénk, bolondozunk egy ideig, aztán megint felüti magát a punnyadás.
-Nekem van egy ötletem- vigyorgok.
-Na mi?- Taylor és Jay szinte egyszerre fordulnak felém.
-Hát...szerintem a két lány tudja mire gondolok...- vigyorgok még jobban. Imádom szivatni őket.
-Na nee! Megmutassuk nekik?- a nővéremnek leesett.
-Háát...nem is tudom. Pedig voltak lent, hogy nem vették észre?
-Jajj lányok, ne már, miről van szó?
-Hmmmm...
-ÁÁ, én tudom!- ugrik fel Pete- Gyertek fiúk!- egyszerre kezdünk el rohanni lefelé, közben próbáljuk kilábasolni egymást. Mikor leérünk az ajtóhoz megállunk, Jenna kinyitja és a két srác egyszerre hördül fel.
-Nem hiszem el, hogy medence van a ház alatt!
-Ez nem semmi!- ámuldoznak, közben mi bikinit és fürdőnadrágot keresünk nekik, mikor megtaláljuk a kezükbe nyomjuk.
-Ezt vegyétek fel.
-Hol?
-Ott a szauna, bemész, átöltözöl!- indul is, mind a három. Mi lányok a zuhanyzókba állunk be, átöltözünk, és már szaladunk is és csobbanunk egy jó nagyot. A fiúk is jönnek pár másodperc múlva, és harcolni kezdünk a vízben. Egymás fejét nyomkodjuk le, aztán meg ugrálunk. Mikor már kellőképpen lefárasztottuk magunkat, amúgy is elég késő van, úgyhogy mindannyian elköszönünk és aludni megyünk. Én lezuhanyzom, a hajamat is megmosom, úgyhogy bőven éjfél után fekszem csak le.

Reggel Mamie ébreszt, mit ne mondjak, elég kómás vagyok, de kimászok az ágyból. Lassan összeszedem magam, felöltözök és lemegyek a konyhába. Mindenki elég fáradt, a reggeli nagyon finom. Evés közben Mamie kitalálja, hogy engem, Jennát és Finit ma elvisz vásárolni. A fiúkat is hívja, de a fotósokra hivatkozva inkább maradnak. Tudom, hogy nem bírják a ruha boltokat. Reggeli után átöltözünk, én a hajamat megcsinálom, mert össze vissza áll, a karikás szemeimre egy kis sminket is kenek, hogy azért nézzek már ki valahogy. Szinte egyszerre érünk le mind a négyen, aztán már megyünk is. Rengeteg boltot bejárunk, és nagyon sokat vásárolunk. Ruha és cipő minden mennyiségben. Az egyik boltban gyönyörű kiegészítők vannak, azokból is jól feltankolunk. Párizs egész belvárosát bejárjuk, ebédelni beülünk egy gyönyörű étterembe, az Eiffel-torony mellé.
-Na lányok, most jön a meglepetésem- mondja Mamie, miközben a desszertet esszük.
-Micsoda?- kéri Jenna.
-Ékszerbolt.
-Na nem- rázza a fejét komolyan Jenna. Remek, egy újabb vita.
-De igen, miel. Már régen megrendeltem nektek egy-egy gyűrűt, Pete-nek pedig egy karláncot.
-Akkor sem, Mamie!- én kicsit odébb húzódom, ezen most percekig fognak vitázni, én meg nem akarok belefolyni. Végülis csak belekevernek engem is, egy ideig el vannak ketten, de sikerül észrevenniük.
-Chantelle szerinted?- fordul felém Jen.
-Hát...mennyi volt Mamie?- nézek rá.
-Ajándék, csak nem gondolod, hogy elárulom mennyibe került...
-Jó...akkor csak annyit, hogy drága volt?
-Nem.
-Jajj, úgysem mondaná azt, hogy igen- csattan fel Jen.
-Hát csináljatok amit akartok, mindenen összevesztek, engem ne akarjatok bevonni! Felnőtt nők vagytok, könyörgöm, intézzétek el normálisan!- a borongós novemberi naphoz tökéletesen illik az én pesszimista hangulatom is. Nem vagyok jól, bár inkább lelkileg, fizikailag topon vagyok. A vásárlás sem dobott a kedvemen, de azért tartottam magam. Most kitört a vihar. Az én saját, személyes viharom. Ők tovább folytatják a vitát, én hátradőlök a székemben, és nézem, ahogy az emberek mászkálnak odakint. Megpróbálom kizárni őket, meglep, hogy sikerül. Teljesen elveszek a gondolataim közt. Az utóbbi időszak annyira rossz volt. A születésnapom után csupa szar dolog törént én meg sikeresen elfolytottam. Most meg feltör. Mindig ez van... sosem tudom akkor kiadni magamból, később jön a kiborulás. Istenem, de hiányzik Kellan... A jelenléte is elég lenne ahhoz, hogy megnyugodjak. Menthetetlenül beleszerettem. Olyan kis naiv vagyok, tizenhét éves kislány. Fel kéne nőnöm, mert ez így nem megy. Körülöttem elsuhant a világ én meg jól lemaradtam. Itt az ideje, hogy összekaparjam magam, ez így már nem mehet tovább. Úgy kell viselkednem, mint egy normális felnőtt, érett nő. Na jó...azért nem akarom elveszíteni, azt a Chantelle-t, aki bohém és naiv...csak tovább kell lépnem ezen a korszakon. De olyan nehéz... És Kellant is végleg el kell felejtenem... Nem, nem elfelejteni, csak átlendülni ezen a lehetetlen állapoton. Mert ez így nem jó nekem. Most a magam érdekeit fogom nézni.
-Hagyjátok már abba- sóhajtok.
-Mi a baj?- fordulnak felém egyszerre. Jó, hogy észrevesznek.
-Semmi, csak menjünk haza.
-Rosszul vagy, miel?- hát, most mit mondjak?
-Egy kicsit, de nem vészes...- Mamie azonnal fizet, és indulunk is- Nem kell ilyen aggódó fejeket vágni, nem vagyok annyira rosszul- rázom a fejem és beülök a kocsiba. Az úton végig bámulok kifelé a fejemből. Még jó, hogy holnap már megyünk haza. Szeretem Párizst, meg persze Londont is, de jó lenne már a saját ágyamban kelni, és jó lenne a napsütés...meg persze Anya is hiányzik. Ilyenkor ő tudja, hogy jobb békénhagyni... de ők ketten felváltva néznek rám a rémült szemeikkel. Hát olyan rosszul nézek ki?! Mikor megérkezünk, azonnal szállok ki a kocsiból, a cuccok nagy részét magamhoz véve indulok befelé. A többit ők ketten majd behozzák. Az ajtó nyitásával egy ideig szerencsétlenkedek, aztán inkább becsengetek. Pete nyit ajtót, majd mikor beljebb lépek nem várt kép fogad.

58. rész

Reggel már sokkal jobban érzem magam, de a biztonság kedvéért beveszek még egy gyógyszert. Le is zuhanyzom, majd miután felöltöztem lemegyek a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésemre már mindenki ott van.
-Gyere, már csak téged vártunk!- mosolyog Fini.
-Köszi, hány óra van, hogy már mind itt vagytok?
-Kilenc.
-Hogy- hogy ilyen hamar keltetek?
-Hamar lefeküdtünk mi is- magyarázza Jenna.
-Ja, értem- mondom és máris elkezdek enni. Tegnap nem valami sokat ettem, úgyhogy most pótlok mindent. Evés közben Jenna és Jay kitalálja, hogy ők ma bizony elmennek az Eiffel-toronyhoz. Mamie ragaszkodik hozzá, hogy valaki elkísérje őket, úgyhogy Fini áthívja Isaac-et, hogy menjenek el együtt. Én nem mehetek, mert „beteg” vagyok, Taylor meg vagy szolidaritásból, vagy azért marad, hogy ne pletykáljanak tovább, nem tudom. Eleinte Pete is menni akar, de meggondolja magát. Isaac csak délután ér rá, úgyhogy egy kicsit még maradnak, addig is kimegyünk az udvarra. Mamie legalább ezt megengedi. Most az idő elég szép, úgyhogy Jenna, Fini és én felülünk egy-egy lóra, a fiúk túlságosan gyávák ehhez és ügetünk egy kicsit. Sajnos Mamie nagyon hamar kiszúrja, hogy mit is csinálok, úgyhogy csak pár percig élvezem a száguldást. Nem vagyok valami profi lovas, de Flavio papa tanított ezt-azt. Jenna és Fini még maradnak a lovakkal, én kimegyek a fiúkhoz és a levelekkel kezdünk szórakozni. Hatalmas kupacokat csinálunk abba ugrálunk, aztán meg dobáljuk egymást. Mint az ovisok. De olyan jó egy kicsit hülyéskedni. A lányok is csatlakoznak hozzánk, de nem valami sokáig játszunk mind, mert ebédelni kell.
-Oh, mon Dieu!* Hogy néztek ki?- sipítozik Mamie, amikor meglát minket.
-Játszodtunk...
-Így nem ültök az asztalhoz!Gyerünk átöltözni!Mindenki!- áll meg előttünk csípőre tett kézzel.
-Oké – sóhajtunk szinte egyszerre, beletörődően.
Rohanunk fel a lépcsőn, tényleg olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek. Én sietek az átöltözéssel, bár a hajamból elég nehéz kiszedni a száraz leveleket, de fésű segítségével sikerül. Egy copfa fogom össze és megyek is lefelé. A többiek is jönnek már, és amint leülünk az asztalhoz, már szedünk is a levesből. Evés közben tovább folytatjuk a bolondozást, Mamie és Rose próbálnak minket csitítgatni, de ahhoz túl sokan vagyunk. Miután befejeztük az evést Isaac is megérkezik, úgyhogy Jenna, Fini és Jay újra átöltöznek, elköszönnek és már mennek is. Mi meg maradunk. Először a kanapéra ülünk le, tévézünk, de egy idő után unalmassá válik, úgyhogy csak punnyadunk.
-Csináljunk már valamit!- szólal meg Pete.
-Na mit?
-Hát nekem mindegy! Csak valamit!- mondja, közben meg hason vág egy párnával. Na több sem kell. Máris csinálunk valamit. Amit a nappaliban találunk és puha, azt hárman elkezdjük dobálni. Nagyokat nevetünk, miközben mindent szétdobálunk, aztán megcsörren egy telefon. A Tayloré. Csakhogy nem találjuk, úgyhogy őrült tempóban elkezdünk összepakolni mindent, aztán annak a jómadárnak eszébe jut, hogy a kabátjában van. Mire erre rájön, már legalább ötször csörgött.
-Anya az...nem baj ha felmegyek?- kérdezi és olyan, mintha kicsit zavarban lenne. De édes.
-Menj csak- mosolygok rá. Pete-tel befejezzük a pakolást, a nappali egész jó kinézetet kap. Aztán a konyhába megyünk, beszélgetünk Rosa-zal.
-És mit szólsz Finihez és Isaachez?- kérdezem.
-Háát, nem mondom, hogy nem lepett meg, de...elfogadom. Isaac rendesnek tűnik, Nagyanyád is oda meg vissza van, hogy egy „jó” családból származó fiúval van.
-Azt gondolom. Nekem is megpróbálta befűzni...-sóhajtok.
-Tudom...már, ha hiszed ha nem, azon gondolkozott, hogy mi lesz a nászajándék. Esküvői ruhákat mutatott...
-De durva...- röhög Pete.
-Nekem mondod? Még csak 16 éves, ő meg már férjhez akarná adni.
-Elszaladt vele a ló...
-Egy kicsit. Hiába mondom neki, hogy ez még csak amolyan gyerek szerelem, nem érti meg.
-Teljesen máshogy gondolkozik. Látnod kellett volna, hogy veszekedett Jennával, hogy Jay ne aludjon vele- mondom.
-Ja, az tuti. Jenna meg tudod milyen- mondja Pete.
-El bírom képzelni. Két önfejű.
-Ne is mondd. Jen amit néha otthon is csinál...-rázom meg a fejem.
-Mit csinál?- kérdezi Flavio papa, miközben jön befelé.
-Ha te azt tudnád!- vigyorog rá Pete. Mindkettőnk homlokára puszit nyom és leül ő is mellénk.
-A többség?
-Taylor telefonál, Mamie az emeleten, a többiek még az Öreg Hölgynél.
-Á, értem. Rose mi jót főzöl nekünk vacsorára?
-Lasagne-t. Jó lesz?
-Szuper!- mondjuk mindannyian. Imádom, és már olyan régen ettem. Hallom, hogy a nappaliban csörögni kezd a mobilom, úgyhogy kimegyek és felveszek.
-Szia Ash! Mizujs?- szólok bele mosolyogva.
-Szia. Velem...nem sok. És te hogy vagy?
-Már jól, köszi. Kipihentem magam és már minden okés. Hogy sikerült a fotózás?
-Na, az a lényeg...milyen fotózás?
-Hát...amin tegnap voltál...amikor beszéltünk.
-Jaaa, hogy az...jó volt.
-Ühüm.
-Mit csináltatok ma?Taylor?
-Punnyadtunk.Mamie nekem nem enged semmit csinálni...Jenna és Jay kimentem az Eiffel-toronyhoz Finivel meg Isaac-kel. Taylor most telefonál.
-Ő nem ment?
-Nem.
-Miért?
-Nem tudom...miért érdekel ennyire?- nevetem el magam. Gyanús nekem ez a nagy érdeklődés.
-Csak...kérdezem.
-Ja, okés. És te mit csináltál ma?
-Hát...ezt nem telefonon kellene elmondanom...de nem bírom magamban tartani.
-Ó, mondd nyugodtan!
-Ne akadj ki.
-Jó- sóhajtok.
-De...tényleg ne.
-Mondd már, Ash! Tőled fogok kiakadni- kuncogok.
-Szakítottunk Joe-val.
-Mii?- pattanok fel a kanapéról.
-Kértem, hogy ne akadj ki...jól hallod...ugye most nem akadsz ki nagyon? Tudtam, hogy személyesen kellett volna elmondani...
-Úristen, jól vagy?- térek magamhoz a sokkból.
-Hát...nem annyira. De túlélem.
-De miért?
-Megbeszéltük. Alig találkoztunk, mindkettőnknek jobb lesz így. A kísértés is túl nagy, a szerelem is kihűlt...
-Úgy sajnálom...kedveltem Joe-t.
-Én is...de héé, jóban maradtunk, azóta már találkoztunk is. Barátok maradunk.
-Ez... tök jó. Ha akarsz most beszélni erről...akkor...csak nyugodtan.
-Á, nem tartalak fel, légy a családdal. Majd ha visszajöttél beszélünk.
-Oké, de akkor elmondasz mindent.
-Rendben. Na szia Chantelle!- köszön.
-Szia- bontom a vonalat. Hű...ez jól meglepett. Hallom, hogy Tay dübörög lelfelé a lépcsőn, és persze az első, hogy megkérdezem tőle.
-Te tudtad, hogy Joe és Ash...
-...szakítottak.Ühüm- bólogat, mintha ez milyen természetes lenne és leül mellém.
-És nem mondtad?!- vágok hozzá egy párnát.
-Ash azt akarta, hogy ő mondja el...amúgy ne akadj ki, de mindenki tudja rajtad kívül...
-Remek!- húzom el a számat.
-Jajj ne haragudj már emiatt! Ash kért minket, hogy ne szóljunk- jó ebben igaza van, erről ők nem tehetnek Ashley kérésének tettek eleget, de vele majd lerendezem. A többiek is megérkeznek, jókedvűek rám is átragasztják, úgyhogy a vacsi már nagyon szuper hangulatban telik.

*Oh, mon Dieu!- Úristen!

57. rész

A napom máris jobb. A vidó amit bejátszodtak a veszekedésről elég vicces volt. AnnaLynne végig azt hajtogatta, hogy „félreérted, félreérted” miközben Kellan elég csúnyán lehordta. Legalább rájön, hogy milyen álszent az a csaj. Nem is értem egyáltalán hogy tudtak összejönni...kétszer is! Ülünk még egy kicsit a tévé előtt, majd úgy döntünk járunk egyet az udvaron. Jól felöltözünk, elég hűvös van, aztán egyenesen a lovakhoz megyünk. Imádom mindet. Inkább nem megyek ki egyikkel sem, tuti, hogy olyan beteg lennék holnapra... csak bemegyek mindegyikhez, kapnak egy kis zöldséget, aztán megyünk tovább sétálgatni. Jackson és Taylor totálisan ámulnak, hogy mekkora a birtok.
-Ez mind a nagyszüleiteké?- kérdezi Tay.
-Az egész- bólintok.
-Nem semmi...jó nagy.
-Az biztos...de képesek egyszerre annyi embert idecsődíteni, hogy kicsinek érzed.
-Olyan nincs.
-Dehogynem. Évente többször, ne tudd meg milyen banzájok szoktak itt lenni...
-Tök jó.
-A legtöbb unalmas. Legalábbis nekem, ők élvezik, találkoznak a régen látott ismerősökkel én meg szórakoztatom a népséget- magyarázom, közben tovább megyünk a többiek után. Elég nagy sétát teszünk, aztán Jenna feladja, úgyhogy mind bemegyünk. Éppen befut Isaac is, úgyhogy teljes a csapat. Újra a nappaliban kötünk ki, nem is tudom kinek jut az eszébe, hogy játszunk valamit. Pókerrel indítunk, de ebben Jackson verhetetlennek tűnik, úgyhogy áttérünk az Activityre. A csapatokat véletlenszerűen alakítjuk, egy sapkából húzunk magunknak párokat. Pete és Tay az első páros, a második Jenna és Flavio papa, én Rose-t húzom, Jackson Finivel, Mamie pedig Isaac-kel alkot párt. Na elég vicces, ahogy a hatvan felett járó nagyszüleim mutogatnak. Jókat nevetünk egymáson, mindenki igyekszik a legjobbat kihozni magából, végül pedig Pete és Taylor a nyertes. Tényleg ügyesek voltak, és úgy örülnek, hogy nyertek, olyan kis aranyosak, ahogy ugrálnak. Az idő jól eltelt, úgyhogy zuhanyozni indulunk, itt mindenkire jut egy-egy, szóval nem kell sorba állni. Amint végeztem a fürdőben, lefekszem aludni. Éppen sikerülne elszenderülni, de megcsörren a telefonom.
-Igen?- szólok bele álmosan.
-Szia Chantelle, Hope vagyok. Képzeld épp most járt itt Larissa, téged keresett. Bocsánatot akart kérni, itt nyígott, hogy ugyan már, szóljunk neked. Nem akarta elhinni, hogy már nem vagy itt. Nagyon szánalmas volt...
-Nem érdekel...csak hagyjon békén. Ezt üzenem neki.
-Mondtuk neki, hogy felesleges szendvednie, elásta magát, de tőlünk is elnézést kért, aztán Logan is kijött, mert először csak én beszéltem vele, na ő nagyon durva volt.
-Jézusom, mit csinált?- nyöszörgöm.
-Kiosztotta, elég keményen. Mondjuk inkább már leállítottam. Larissa már majdnem sírógörcsöt kapott. Adtam neki egy pohát vizet, aztán elküldtem Isten hírével. Mondtam, hogy egy kicsit most szüneteltessük ezt.
-Mit szólt?
-Semmit, elment.
-Pff...de gáz.
-Az. Aludtál?- de jó, hogy észreveszi.
-Majdnem...
-Bocs. Milyen Párizs? Fini hogy van?
-Nagyon jó, és jól van, köszi a nevében is...-sóhajtok.
-Majd holnap még rádcsörgök.Használhatatlan vagy.Jó éjt.
-Oké, jó éjt- bontom a vonalat, a telefont leteszem magam mellé és már alszom is.

Reggel kilenckor keltenek, hogy nemsokára reggeli. Elég nehezen kaparom össze magam, olyan, mintha nem is aludtam volna. A hajamat összefogom, lazán öltözöm fel, ma nem megyünk sehová, úgyhogy mindent lehet. Mikor lemegyek még csak Rose és Fini van a konyhában, úgyhogy kérek egy gyógyszert, mert a fejem eléggé fáj. Egy pohár vízzel be is veszem, aztán az asztalhoz ülök. A többiek is megjelennek, legvégül Pete dugja ki a fejét. A reggeli csodás és nagyon finom, de nem tudok valami sokat enni, mert elég rossz a gyomrom, nem kísértem a sorsot.
-Miel, úgy csillog a szemed...nem vagy te lázas?- kérdezi Mamie.
-Nem tudom, nem vagyok valami jól.
-Hozom a lázmérőt- áll fel Mamie.
-Jó...- nem akarok beteg lenni. Utálok naphosszakat csak szenvedni az ágyban, miközben tömik belém a kaját. A lázmérő csak hőemelkedést mutat, mivel gyógyszert már vettem be, elküldenek aludni. Tudtam, hogy ez lesz. Előbb egy bögre teát töltök magamnak, közben hallom, hogy Mamie a többieket utasítja, mégpedig arra, hogy most hagyjanak nekem pihenni. Felmegyek a szobába, tévé bekapcs, én meg be az ágyba. Alvásról szó sincs, egy zenecsatornánál kötök ki, azt hallgatom. Érzem, hogy egyre jobban fáradok...biztos a gyógyszer. Aztán megcsörren a telefonom, oda sem nézek, hogy ki az, csak felveszem. Annál jobban lepődök meg, amikor a hangjáról felismerem az illetőt.
-Ashley?! Szia.
-Hogy vagy? Most beszéltem Jacksonnal, azt mondta beteg vagy...-hangokat hallok a háttérben, majd Ash suttogását „várjál máár”.
-Aha, Mamie pihenni küldött...- sóhajtok.
-Nem akarlak zavarni, csak...érdekelt, hogy mi van veled.
-Ez kedves, köszi. Te hogy vagy? Joe?
-Mi jól vagyunk...Joe most nincs itt. A családjával...ünnepelnek.
-Ha Joe nincs ott, akkor az előbb kivel susmotoltál?- kuncogok.
-Één?...Ja, csak Nikki jött be, izé...megkérdezni, hogy mi van veled.
-Oké...- tudom, hogy valami hibázik a történetben, de hát Istenem, ha nem akarja elmondani, akkor nem mondja.
-Hagylak pihenni.
-Nem zavarsz...amúgy is unatkozok...
-Hát...mennem kéne...fotózáson vagyok.
-Ja, oké. Akkor szia Ash!
-Szia, majd később még felhívlak...- mondja és bontja is a vonalat. Egy ideig még próbálkozom, hátha sikerül aludnom, de egy óra szenvedés után feladom és a telefonomért nyúlok. Most végig hívok mindenkit. Tinával kezdem, vele már elég régen beszéltünk. Camilla veszi fel, de máris átadja barátnőmnek a telefont. Ő is elmeséli, hogy az utóbbi időben mik történtek, de már elég jól van, nem beteg. Én is mesélek neki a veszekedésről Larissával, elmondom azt is, hogy egymásnak estünk a parkban. Ezen persze jót röhög, sajnálja, hogy nem látott. Jó, elhiszem, hogy elképzelni is nehéz, ahogy én csak úgy nekiesek valakinek, de tényleg ki voltam bukva. Kikérem a véleményét Taylorral kapcsolatban, és egy egész jó választ ad, de csak még jobban elbizonytalanít. Tudom, hogy igaza van. Beszélünk Kellan és AnnaLynne szakításáról, azt mondja, most ott ez a legnagyobb hír. Tényleg nincsenek már együtt. Furcsa, a múltkor még olyan nagy volt az összhang. Állítólag Kellant egy reptéren látták a legutóbb, az úticélról senkinek sincs még csak elképzelése sem, Tina szerint a szüleihez ment, kikapcsolódni. A szülei...be sem mutatott nekik...a testvéreinek sem... pedig elég népes a család. Jó, végülis ha egy lányt hazavisz, akkor 25 évesen elég komolyan veheti és én még csak 17 vagyok. Miután letesszük, ezen gondolkozom. Arra eszmélek, hogy korog a hasam, úgyhogy valami kaja után megyek a konyhába. A szobámból kilépve meglep a csend, Rose-t találom a konyhában.
-A többiek hova lettek?- kérdezem.
-Kimentek sétálni...jobb ha visszamész, mielőtt bejönnek. Nagyanyád kicsinál- vigyorog rám.
-Tudom, ez a mániája. Pedig én jól vagyok, csak egy kis hőemelkedés. Amúgy enni jöttem.
-Mit szeretnél?
-Az van még ami reggelire volt?
-Egy kicsi maradt, mindet melegítsem- mutatja felém a hűtőből kivett tálat.
-Ühüm. Köszi- mosolygok.
-Menj vissza a szobádba, majd felviszem. Nagyanyád komolyan lecsapna mindkettőnket.
-Oké, megyek- indulok el felfelé. Pár perc múlva hozza is a kaját, miután megettem leszaladok a tálcával, aztán vissza a szobába. Teli hassal végre sikerül rávenni magamat az alvásra, vacsi előtt keltenek fel, kicsit kipihentebb vagyok, úgyhogy miután rendbe szedem magam, lemegyek a többiekhez. Jó hangulatban eszünk, de kezdem érezni, hogy egy kicsit tényleg megfáztam. Az orromat is többet fújom, és a fáradtság megint elér, pedig nem is olyan régen ébredtem. Úgyhogy jó éjt kívánva, elindulok felfelé, aztán visszafordulok teáért. Ekkor leszek figyelmes arra, hogy a többiek susmotolnak valamit. Amikor megállok mellettük, hirtelen csend támad, úgyhogy tuti rólam volt szó, de nem hajlandóak semmit mondani, én meg nem vagyok jól ehhez, úgyhogy felmegyek a szobába, gyorsan lezuhanyzom, a hajamat is megmosom, majd pizsamában bebújok az ágyba, tévét kapcsolok és hagyom, hogy szépen lassan elérjen az álom.

56. rész

A reggel nagyon durva, mint valami zombi, úgy járkálok a házban. Összepakolom az utolsó cuccaimat is, felöltözök, egy minimális sminket felkenek, aztán hallva, hogy a többiek is odafele veszik az irányt, én is a konyhába megyek. Brit újra isteni reggelit készített, mindent elfogyasztunk, és még itthon elköszönünk Logantől, Hope-tól és Brittől. Hope a lelkemre köti, hogy telefonáljak, ha odaértünk, és biztosít, hogy a suliban még jól megszívatja Larissát. Ezen jót nevetek, de csak szívassa, megérdemli. Brit mindannyiunknak ad puszit meg is ölelget minket. Jay kezébe nyom egy táskát, amiben kaja van, küldi Párizsba Mamie-éknak.
-Már úgy megszoktam, hogy itt vagy- mosolyog rám Logan és megölel.
-Te is hiányozni fogsz- vigyorgok én is.
-Larissát elintézzük, ne aggódj.
-Inkább Hope intézze, te túl hamar kijössz a sodrodból.
-Kössz- enged el- és amit a múltkor mondtam...jól gondold meg!
-Jó, majd meggondolom- mosolygok, megpuszilom, a többiektől is elköszön mi pedig megyünk is. A reptérig én nem nagyon beszélek, még elég kómás vagyok, a többiek elvannak, néha hozzám is szólnak, de tudják, hogy álmosan elég használhatatlan vagyok, úgyhogy inkább jól elvannak nélkülem. A reptéren elköszönünk Apától, aki szintén kéri, hogy telefonáljunk nekik. A gépre gyorsan felszállunk, nehogy észrevegyenek minket. Mind egy sorban ülünk. Én az ablak mellett, szokás szerint. Amint elérjük a megfeleő magasságot, kényelembe helyezem magam és elalszom. Mivel az út rövid, végigalszom, Pete kelteget, hogy kössem be az övemet. Így is teszek, alig várom, hogy leszálljunk. Minden hamar túl is esünk, az autóba sietősen szállunk be, aztán át Mamie-hoz. Egyedül jött ki elénk, a többiek otthon várnak. Elég érdekes grimaszokat vág, amikor mellettem Taylort látja, gondolom Kellanra számított, vagy ha már nem vagyunk együtt, akkor arra, hogy valami „normális” barátom van. Persze Jackson miatt nem húzza a száját. Jellemző, csak rajtam köszörüli a nyelvét. Míg a házhoz érünk, a fáradtság átmegy rajtam, amikor meglátom Finit, mellette pedig Isaacet, egyből jó lesz a kedvem. Mindketten jönnek megölelni, a nyakukba ugrok, olyan régen találkoztam velük. Főleg Finivel...a bolond Isaac egyszer átjött, bocsánatot kérni. Azóta pedig csak telefonon beszéltünk. Jut eszembe, Apáékat fel kell hívni. Aztán meg Anyát is. Mamie megmutatja a szobáinkat, akárcsak Apa Jacksonnak és Jennának külön szobát akar adni. A nővérem persze ellenkezik, de most emberére talált.
-Mamie! Apa is megengedte, kérlek!
-Nem, miel*. Itt külön fogtok aludni!
-Dans l’enfer!* Már pedig együtt alszunk...
-Jenna...-próbál közbe szólni Jackson.
-Hogy beszélsz, miel?! Külön...!
-Jenna...- a második nekifutás is sikertelen.
-Mamie, nem érdekel, felnőtt emberek vagyunk, együtt alszunk és kész.
-Éretlen vagy, Jenna. De csináld amit akarsz!- végre Mamie megadta magát. Legalább húsz percig ment a huza-vona, két őnfejű nőszemély.
-Chantelle, te ugye nem fogsz ellenkezni?
-Nem...- sóhajtok. Taylornak megmutatja a szobáját, Pete már tudja merre kell menni és az én szobám is „állandó”. Mikor Mamie kísér, jól kifaggat mindenről.
-Szóval most ez a fiú a barátod?
-Nem. Mármint, csak olyan haver barát. Nem vagyunk szerelmesek- mondom neki.
-Nem úgy néz rád, miel...
-Miért hogy néz rám?- nem hiszem el, hogy ő is ezzel jön. Nem ismerik, honnan tudják, hogy hogy néz rám?
-Nagyon szeret téged ez a fiú, ha nem is szerelmes beléd, de több ez mint a barátság. Minden mozdulatában ott van a féltés, az óvás...
-De...nincs köztünk semmi- vonom meg a vállam. És nem is lesz, nem szabad...
-És a másik fiú? A színész...
-Mamie, Taylor is színész, sőt még Jackson is, és ugyanabban a filmben szerepelnek. Azt hiszem itt az ideje, hogy megnézd- vigyorgok rá- és Kellan... szakítottunk.
-Oh, értem...- a szobámba érünk, úgyhogy magamra hagy, míg kipakolok. Nem szedek ki mindent, csak annyit amit használni fogok, csak három napig leszünk, úgyhogy nincs kedvem újra ki-be pakolni. Felhívom Anyát, aztán Apát is, hogy sikeresen, paparazzi mentesen megérkeztünk. Alighogy végzek mindennel, Fini jön befelé a szobába és egyből a nyakamba veti magát.
-Úúúúúgy hiányoztál! Jöhetnél többször is... Gondoltad volna hogy Isaac meg én...?
-Te is nekem- mosolygok rá- és...jók vagytok együtt. Amúgy ő hová lett?
-Köszi, hazament, de nem sokára jön vissza, de veled mizujs? Hogy hogy nem Kellan...? Nem is mondtad, hogy Taylort hozod magaddal...most akkor ő a...?- csak úgy ontja a kérdéseket.
-Várj egy picit...vegyél vissza, túl nagy fordulaton pörögsz...- vigyorgok rá- először is...Kellan és én már nem vagyunk együtt. Szakítottunk...- látom, hogy közbe akar szólni, de megállítom- várj! Taylorral nem vagyunk együtt, csak barátok vagyunk és eljött velem... ennyi a történet.
-Úgy sajnálom...jól vagy? Én tuti, hogy nem bírnám ki...
-Túlélem...
-Nem vagy jól, igaz?- ölel meg. Hihetetlen, hogy ő nem veszi be. Pont ő, akivel alig találkozom.
-Nem igazán- mosolygok halványan- De kibírom. Nem tehetek semmit, nem kellek már neki, nem szeret, akkor meg minek akaszkodjak rá?
-Sajnálom...olyan rossz lehet most neked...el se bírom képzelni- húzza el a száját.
-Á, ez még semmi. Voltam a múltkor Jonas koncerten...
-Komolyan??- pattan ki a szeme.
-Ühüm, nagyon jó volt! Na de nem ez a lényeg, hanem megjelent a volt barátnőjével...vagyis...na most megint együtt vannak AnnaLynne-el... és fuuh, kicsit kiakadtam. Akkor rájöttem, hogy mennyire hiányzik.
-Istenem...- ölel meg újra- Hogy lehetett veled ilyen szemét? Pedig...olyan rendesnek tűnt.
-Tudom...de nem érdekel.
-A frászt nem. Most is tök szomorú vagy.
-Ez van. De túlélem.
-Simán- mosolyog- gyere menjünk enni valamit.
-Oké, csak szóljunk a többieknek- állok fel.
-Rendben...- mindenkihez bekopogunk és szólunk, hogy jöjjenek lefelé. Mikor a lépcsőn megindulunk lefelé, meglátom Flavio papát és azonnal leszaladok hozzá.
-Ciao papá!- ölelem meg jó szorosan. Már rámragadt, hogy mindenkivel az anyanyelvén beszélek. Bár az olasszal akadnak némi nehézségeim, de azért valamit tudok.
-Ciao bambina*- ölel meg ő is- Milyen fiút hoztál te magaddal megint?- kérdezi, mire azonnal elengedem.
-Honnan tudod?
-Drága Nagyanyád azonnal felhívott...- mosolyog rám.
-Oh, értem már...Hogy vagy papá?
-Én jól vagyok, bambina. A testvéreid merre?
-Máris jönnek. Most fogunk enni...te is jössz?
-Persze! És ne tereld a szót. Ki ez a fiú?
-Hány évig vezessem vissza a családfáját?- sóhajtok. Nem igaz, hogy mindenki ezt a témát feszegeti! Miért nem lehet Jennát nyüstölni?! Most vele is más van...- Csak barátok vagyunk- mosolygok. Egyszerűen nem tudom magam rosszul érezni amiatt, hogy ezzel cseszegetnek. A nagyapám az utolsó akire tudnék csak egy picit is haragudni. Amint belenézek a mosolygós, huncut szemeibe, a kedvem is jobb lesz.
-Jól van...
-Tényleg.
-És Jennával ez a fiú? Komoly?
-Úgy néz ki, hogy az... Szeretik egymást és aranyosak együtt.
-A múltkori? Shane...ha jól emlékszem.
-Ja, hát...vele valami semmiségen összevesztek, aztán már nem tudtak kibékülni...de ezt majd vele beszéld meg. Én nem mondtam semmit... tutira leszedné a fejemet.
-Lakat van a számon, bambina!
-Szuper- mosolygok. Mire megpuszilja a homlokomat és mindketten leülünk az asztalhoz. Itt is beszélgetünk, elmeséli, hogy mi történt azóta mióta itt jártam. Közben a többiek is lejönnek, Rose pedig felszolgál. A kaja közben isteni a hangulat, sokat nevetünk én is elfelejtkezek az utóbbi időben történt dolgokról. A pillanatban érzem magam és ez olyan jó. Nem rágódni semmin, csak nevetni...végig nézni a családom egyik felén...mindenki olyan jó kedvű. Úgy hiányoznak. Ilyenkor érzem, hogy L.A. tényleg messze van. Azért Londonból sokkal többet jöttünk. Miután mindannyian jól laktunk, a nappaliba megyünk, ahol a tévé elé ülünk be. Valami műsor megy, bulvárhírek és nézni kezdjük, mert Jayről van benne szó. Pontosabban a 100 Monkeys-ről. Aztán a téma Kellanra terelődött...
-Átkapcsolok...tuti megy valami jó film.
-Hagyd csak- mosolygok rá. A fiúk kíváncsian figyelik, csak a barátjuk. Másrészt engem is érdekel.

„Kellan Lutz csúnyán összeveszett barátnőjével, AnnaLynne McCord-al, majd dühösen távozott a szórakozó helyről. Azóta nem láttuk együtt a párt. Mr. Lutz-t nem sikerült elérni, Miss McCord pedig nem kívánt az üggyel kapcsolatban nyilatkozni.”

Lehet, hogy rosszmájú vagyok, de ez a hír kifejezetten tetszik.

*miel- kicsim
*Dans l’enfer!- A pokolba is!
*bambina- kislány

55. rész

Fogalmam sincs meddig állunk így, mire megszólal.
-Jól hallottad!Utállak Chantelle!Mindent elvettél tőlem, mindent!Nem volt elég Logan...nem.Neked Kellan is kellett, amikor flörtölt velem a parkban!
-Veled?- sikítom az arcába- Veled?!A hátadmögött vigyorgott rám, nem hiszem el, hogy észre sem vetted mi folyt akkor a háttérben- kacagok fel.
-Ne magyarázkodj, Elle!A barátságunknak vége!
-Milyen barátságunknak?Ez nem volt barátság, csak kihasználtál, hogy Logan közelében légy!Sosem szeretett...még csak nem is kedvelt!- adom meg neki a kegyelem döfést, erre újra megfagy, az arca torzulni kezd, ezek a hisztiroham első jelei.Ez nem a te napod Larissa!
-És te szeretted őt valaha?És Kellant?Milyen érdekes, hogy most Taylor van itt veled!- sérteget, de nem, most nem hat meg.
-Igen...mert én számítok az embereknek és vannak barátaim, akik mellettem vannak, amikor szükségem van rájuk!És szerettem őket...és tudod mit?Ők is szeretnek engem!
-Így van.Mi is szeretjük őt- hallom meg Taylor hangját.Mit csinál ő itt? Azt beszéltük meg, hogy titokban tartjuk! Azonnal megpördülök és nem csak Tay van itt. Mind itt vannak, még Pete is. Meglepődöm, és a szívemet melegség önti el. Ám a pillanatnak hamar vége, mert a hátamnál egy lökést érzek és ezzel szinte egyidőben érzem az egész testem alatt a hideg, kemény talajt, és hallom az öcsém hangját.
-A kezedet levetted a nővéremről!- mikor felnézek, Jay és Pete már Larissa előtt állnak, mellettem pedig Taylor és Logan.
-Jól vagy, kislány?- kérdezi Tay, miközben a karomnál fogva felsegít.
-Megmaradok- mondom, de már indulok is Larissa felé, ezt nem hagyom annyiban. Éppenhogy bele tudok kapaszkodni sötétbarna hullámos hajába, de a célomat elérem. Csakhogy a többiek túl hamar kapcsolnak. Érzem ahogy a derekamnál fogva próbálnak leállítani, de én küzdök. Ekkor már Larissa is nyúl felém, a karomat sikerül jól megszorongatnia, de őt is lefogják a barátai. Aztán már nincs talaj a lábam alatt, mert Taylor felemel, Logan pedig a kezemimet fejti le Larissa sörényéről. Ahogy Tay hátrafele visz, mert a lábamra még mindig nem tett le, egy jól célzott rúgással Larissa alól is kiveszem a lábat. Így jár az aki belémköt ma.
-Nyugi, nyugi, nyugi...Chantelle, a francba állítsd már le magad!- próbál fékezni Logan. A másik „banda” is elindult hátrafelé, jó távol kerültünk egymástól. Engem egy padra ültetnek le, pontosabban Taylor vesz az ölébe, és összekulcsolja karját előttem. A többiek felettünk állnak. Én még mindig elég agresszív állapotomban vagyok, a levegőt is szaporán veszem, a pulzusomat a fülemben érzem.
-Jól vagy?- kérdezi Jenna.
-Jobban lennék, ha hagytátok volna, hogy jól összeverjem- vágom be a durcást.
-Chantelle, rohadt nagy mázlid van, hogy nincs itt egy újságíró sem!- ez az a mondat, amire a köd kezd elszállni az agyamról. Ha lefényképeztek volna, akkor most én lennék a gonosz ex-barátnő. Bajba került volna miattam a fél Twilight cast. Taylor, Jackson és Kellan is...
-Sajnálom...de nem hallottad miket mondott...-rázom meg a fejemet- menjünk haza- állok fel, és elindulok a többiek pedig követnek. Taylor mellém jön, a vállamnál fogva magához húz.
-Nyugi- súgja a fülembe és egy puszit nyom az arcomra.Talán igaza van Logannak, talán tényleg csak nem barátként néz rám...de nem akarom kihasználni. Tudja, hogy nem vagyok szerelmes belé, nem is bizonygatnám senkinek az ellenkezőjét, de akkor is lelkiismeret furdalásom lenne. Majd megy minden a maga útján és kész.
-Igyekszem- már kezdek kicsit lenyugodni, de még mindig elég instabil vagyok. Hazáig nem is beszélünk többet, sietünk, gondolom majd otthon jó nagy lecseszést kapok. Egyből a szobámba veszem az irányt, később jövök csak rá, hogy a többiek is követnek. Levágom magam az ágyre összegömbölyödök és nem foglalkozom velük. Tudom, hogy köszönettel tartozom nekik, de most nem megy. Rosszul érzem magam, mind lelkileg, mind fizikailag. Egyedül akarok lenni, de ők hajthatatlanok, itt ülnek felettem és beszélgetnek. Könnyen vannak. Nem ők verekedtek a éveken átt hitt legjobb barátnőjükkel, hanem én. És nekem gázoltak a lelkem mélyére, pont akkor, mikor el akartam kezdeni az új életemet.
-Én sosem láttam még csaj így verekedni- mondja Taylor, a többiek pedig kuncognak. Ettől én is mosolygok, de csak úgy, hogy ne lássák.
-Főleg, hogy Elle, amúgy elég nyugodt...sosem verekszik. Még csak nem is nagyon kiabál- mondja nevetve Hope. Na itt már én is engedek kicsit, halkan nevetni kezdek.
-Na nézd csak, megmukkant- mondja Jay.
-Elvégre nem némultam meg- ülök fel mosolyogva.
-Még jó...- vigyorog Logan is.
-Jól vagy?- kérdezi Pete.
-Már jól, és köszi...hogy leszedtetek róla.
-Nagyon durva voltál.Pacsi!- vigyorog Hope is.
-Az volt a cél, ez nem az ő napja, elborult az agyam.Tuti, hogy nem volt paparazzi sehol?
-Nem- rázzák a fejüket.
-És ti minek jöttetek ki?Úgy volt, hogy titokban jövünk, pihenni nem?!
-Héé, nyugi- szinte egyszerre mondják és ezzel egyidőben húzódnak tőlem távolabb.
-Most mi van?Csak nem féltek?- nevetek.
-Neeeem- rázzák a fejüket, veszem, hogy csak poénkodtak, de azért mert most...bedurvultam, nem maradok ilyen. Halljuk, hogy Brit szól, hogy menjünk enni, úgyhogy mind lemegyünk. Persze érdekli Apát is, meg őt is, hogy miért voltam ilyen durcás, de csak annyit mondunk, hogy találkoztam Larissával és jól összeszólalkoztunk megint. Ezzel annyiban is hagyják, még csak meg sem fordul a fejükben, hogy neki mentem volna. Megbeszéljük, hogy a reptérre egyszerre megyünk ki, kabátban, sapkában és napszemüvegben és majd sietünk, úgyhogy nem lesz semmi gond. Felhívom Mamie-t és Flavio papát, hogy mikorra jöjjenek ki értünk és szólok, hogy a reptéren nincs idő jelenetre, mert a fotósoktól bújkálunk. Hosszú percekig beszélünk, végülis abban maradunk, hogy rendelnek egy Premium Service-t, így amint leszállunk a gépről egy taxiban élvezhetjük a biztonságot, amely a reptér mellett meg is áll, Mamie-hoz átszállunk és megyünk is. Ott legalább nem kellesz bújkálni. A ház is és a birtok is elég nagy, nem tudnak semmit nélkülözni, úgyhogy nagyon remélem, hogy minden rendben lesz. Beszéltem Finivel is, még mindig együtt vannak Isaac-kel, tök jó, hogy összejöttek. Állítólag Mamie odavan az örömtől, hogy Isaac „bekerül a családba”. Esküszöm már az esküvőt szervezi, és az unokáknak válogat neveket. Persze Kellanért nem volt így oda... miatta beszólogatott. Na ha meg most majd beállítok nélküle, akkor majd összead Taylorral és akkor magyarázkodhatok, hogy félreérti, amit úgysem fog elhinni. Főleg ha Logan szerint máris túl léptünk a barátságon, csak nem vesszük észre. Hát nem tudom. Talán most mégis az lenne a legjobb, ha pihentetném ezt a párkapcsolat témát. Vagy ha beleugrok egy kapcsolatba akkor gyorsabban helyre rázódom? Nem vagyok biztos benne. Semmiben sem vagyok biztos, teljesen össze vagyok zavarodva. Jobb, ha abbahagyom a szűkölést a semmin, inkább lemegyek a többiekhez, akik tévét néznek. Mivel nem megy semmi jó, ezért a filmezés mellett döntünk. Többen szavazunk a vígjátékokra, úgyhogy jöhet a Másnaposok. Már sokszor láttam, de még mindig tudok rajta önfeledten röhögni. Apa és Brit időközben elmegy aludni, mi tovább nézzük, közben meg szétröhögjük magunkat. Aztán jön a fiúk kedvéért a horror. Paranormal Activity 2. Az egyet láttuk már Jennel és Pete-tel, de az egyáltalán nem volt durva. Na jó, annak a végén párszor összerezzentem, na de ez! Ez azért sokkal durvább. Jó párszor Taylor vállába fúrom a fejemet, a kezét szorongatom. Jenna ugyanígy Jay-jel, Hope pedig hol Pete-hez, hol Loganhez bújik. Közben meg a fiúk még rátesznek egy lapáttal, ijesztgetnek minket, aztán meg jól kiröhögnek. Na majd visszakapják... Éjfél után nem sokkal van vége a filmnek és úgy döntünk, hogy lefekszünk aludni, mert holnap már délben indul a gép és addig még be is kellene pakolni. A zuhanyzást gyorsan letudjuk, míg a többiek a fürdőben vannak én a szekrényemet kipakolom, hogy holnap kevesebbet kelljen. Miután lezuhanyzok lefekszek, de sokáig nem bírok elaludni. Gondolkozom. A mai nap elég eseménydús volt. Ha visszagondolok a veszekedésre, illetve a verekedésre, meglepődöm. Tényleg nem ilyen vagyok. Nem húzom fel magamat semmin, de most elég feszült voltam, Larissa meg sértegetett. Azért remélem, hogy nem lett semmi baja... csak nem fog valami pert a nyakamba varrni. Erre előbb kellett volna gondolni, de már mindegy. Legalább jól elláttam a baját. Nem kötözködhet velem kénye-kedvére. Többet azért nem csinálok ilyet. Soha, senkivel. Még a végén tényleg elkezdhetem börtöni pályafutásomat. Arról nem is beszélve Anya mennyire kiakadna. De azért legdurvább Mamie lenne. Ezen el is nevetem magam, elképzelem az arcát, amikor megtudja, hogy az unokája börtönbe került, mert verekedett. Pont én, akinek a báliruhás, magassarkús, bálozós jövőt szánta. Nem is értem, miért nem Jennát szemelte ki magának. Ő a nőiesség mintapéldánya ellenben velem, az őrült, bohém Chantelle-lel. Már fél kettő...legkésőbb kilenckor fel kell kelnem...beállítom a telefont, mert tuti, hogy elaludnék. Megpróbálok elaludni, de nem megy. Túl sok minden történt és ezeken rágódom. De hiába, mert ez semmit nem változtat. Még egy fél óra álmatlan szenvedés után lemegyek egy bögre forró teáért, amit lent elkortyolgatok. A kanapén ülve nézek kifele az ablakon. Szakad az eső. Ez az egy nem hiányzik Londonból. Az eső és a rossz idő. De a nyugalom igen. Hiába világváros, mégis nyugis. Az emberek udvariasak, de mindenkit hagynak nyugodtan, nem turkálnak a másik magánéletében, de segítőkészek. Nem rosszindulatúak, mégis elég hűvösek. Én viszont kilógok a tipikus angolok sorából. Sőt, az egész család kilóg, a francia gének ezek szerint a dominánsabbak...miután végeztem a bögrét a mosogatóba teszem és visszamegyek a szobámba.

54. rész

Míg Hope fürdik végig Larissa a téma, felfoghatatlan, hogy nem vettük észre mennyire odavan Loganért. Egyre álmosabb vagyok, ragad le a szemem, de még le kell zuhanyoznom. Mindketten teljesen elvagyunk képedve, számomra majdnemhogy felfoghatatlan, nekem sosem mondta, még csak nem is célzott, nem is láttam rajta, hogy érezne valamit iránta. Féltékeny, ki tudja már mióta. De rám mégis miért? Nem csinálok én semmi olyat, amiért irigyelni kellene... Aztán Logan olyat szól, amitől én padlót fogok. Szerencsére Hope éppen végez, úgyhogy kapva a remek alkalmon a fürdőbe megyek. Nem hezitálok, megengedem a vizet, leöltözöm és egyből a forró vízsugár alá állok. Sietek, már majdnem állva alszom és csak remélni tudom, hogy Logan a szobájában van. Halkan surranok ki a fürdőből, egyenesen a lépcső felé megyek, de késő. Hallom, hogy a nevemet mondja a konyhából. A francba, a francba, a francba! Nem akarok erről beszélni vele...kínos és szégyellem. Eléggé szégyellem...
-Logan, majd holnap beszélünk, nagyon fáradt vagyok- még egy áítást is belelövök a mondókámba, és hosszúakat pislogok, hogy tényleg elhigyje.
-Hát, jó...- sóhajt- Jó éjt!
-Jó éjt- mosolygok rá és egy puszit nyomok az arcára, majd a szobám felé veszem az irányt. Amint a párnára hajtom a fejem el is alszom.

Reggel, illetve délben kelek, arra hogy a szemembe süt a Nap. Jellemző, nem engedtem le a redőnyt. Hihetetlen, hogy november közepén, Londonban erre kelek fel. Nagy nehezen végülis kimászom az ágyból, visszaalvásról  szó sincs és lebotorkálok a fürdőbe. Miután kicsit felfrissítettem magam és megmostam a fogam, fel is öltözöm és a konyhába megyek. Brit már készít valami kaját, ha jól sejtem, akkor egy igazi angol reggeliben részünk, baconnel, tojással, sült paradicsommal és minden egyébbel. Fincsi!
-Jó reggelt- mosolygok rá. Igazából nem haragszom rá. Nem csak ő tehet róla, és most tuti, hogy nagyon rossz neki. Nem haragudhatunk a végsőkig, én általában hamar engedek, Pete eleve fel sem vette ezt az egészet, de Jennának idő kell.
-Szia, Chantelle, jól aludtál?- mosolyog rám ő is.
-Igen, nagyon jól. Kávét tudnál nekem adni?
-Persze- azonnal tölt is egy pohárral, én leülök az asztalhoz és kortolyni kezdem. Ahogy öntöm magamba a napi koffein adagomat, egyre jobban érzem, hogy kezdek élénkülni.
-Apa és Pete még nem kelt fel?- kérdezem meglepődve, ők mindigis koránkelők voltak.
-Kimentek a városba, fogalmam sincs hová.
-Ja, akkor vagy kosaraznak és futnak, vagy valami hasonló pasis program- régen is elmentek párszor, mi meg Anyával vásárolni, vagy hasonlók. Örülök, hogy ez náluk megmaradt. Leülök a nappaliban a kanapéra és bekapcsolom a tévét, valami hírműsor megy, de Kellan nevére felkapom a fejem. Először beijedek. Egy klubban volt, ahol valami nagy balhé kerekedett, aminek késelés lett a vége. Bemenni látták, de kijönni nem. Egyedül volt ott, nem AnnaLynne társaságában ment, szóval nem tudni Kellanről semmit. Meg kell tudnom, hogy mi van vele! A szobámba rohanok a telefonért, egyből tárcsázok, nem törődve az időeltolódással, sem semmi mással.
-Iigen?- egy álmos hang szól bele, szóval aludt, ha baj lenne, nem aludna.
-Szia Ashley, bocsi, hogy zavarlak, csak...azt szeretném megtudni, hogy Kellannak ugye nincs semmi baja?
-Baja?...Ja, a 21’s Club...nincs semmi. Még idő előtt eljött onnan. Londonban vagy?
-Akkor jó- fújom ki megkönnyebbülten a levegőt- igen, már itt vagyunk. De hagylak pihenni, szia és...ha lehet, akkor ne szólj senkinek, hogy hívtalak. Jó?
-Rendben...szia- majd bocsánatot kérek, hogy felkeltettem és veszek neki valami cipőt, vagy táskát, de muszáj volt megtudnom, hogy minden rendben van vele. Haragszom Kellanra, mi több dühös vagyok rá, de nem annyira, hogy ne érdekeljen mi van vele. Hogy egy picit megnyugodjak az ágyamra ülök, a pulzosom az egekben, tényleg megijedtem. Kint mocorgást hallok, gondolom a többiek és ébredeznek, úgyhogy én is kimegyek. Jól gondoltam, Jenna és Jay már a lépcsőn megy lefelé., Taylor meg éppen kijön a szobájából. Egy szál boxerben.
-Hűű...- vigyorgok rá.
-Mi az?-kérdezi totál álmos hangon, mire nevetni kezdek. Nem semmi felsőteste van és hozzá ez a kisfiús fej...tök cuki.
-Jó reggelt!- vigyorgok rá és elindulok lefelé a lépcsőn, még mielőtt kicsúszna valami a számon. Csak jól beégetném magam.
-Neked is...- hallom a hangját, és hogy záródik a fürdő ajtaja. Az izmos felsőtestek mindig is a gyengéim voltak...Főleg ha az egy olyan sráccal párosul, mint Taylor. Akár külsőleg nézem, akár belsőleg, mert elég jól néz ki és nem mellesleg nagyon rendes srác. Az asztalnál Hope és Logan is ott van, őket nem is hallottam. Én is leülök és szólok, hogy Taylor is nem sokára jön. A többiek nem hajlandóak várni, úgyhogy Brit tálal. Mint akik sosem ettek úgy esünk neki mindannyian, jobb lesz, ha Tay siet.
-Brit, ez nagyon finom- vigyorgok rá, és a nővérem is beleegyezően bólogat. Az utóbbi időben megváltozott. Szerintem Jackson miatt, bár kitudja, lehet, hogy csak simán felnőtt végre. Mindig is durcás, a maga igazáért kiálló lány volt, sosem engedett semmit. Makacs és önfejű, de újabban lehet rá hatni. Időközben Taylor is befut, ő is neki esik a reggelinek. Miután mind végeztünk, teli hassal nyúlunk el a kanapén. Brit újra a konyhába megy, Apa és Pete pedig még mindig a városban vannak.
Az egész napot a házban, illetve a kertben töltjük. Nem kísértjük a sorsot, inkább nem megyünk sétálni, mert ha valaki felismer, akkor itt elszabadul a pokol. A pletykáknak már lennének alapjai, hogy Taylor itt van velem Londonban.
A következő napok jobbára ugyanúgy telnek, későn kelünk, sokáig ébren vagyunk, beszélgetünk, hülyéskedünk, filmezünk, a kertben játszunk a kutyákkal. Minden így meg egészen csütörtök estig. Akkor kimegyek az utcára, egyedül. Szükségem van rá, hogy egy kicsit gondolkozzak. A közeli parkba megyek, be a közepére és leülök egy padra. A fejemet hátrahajtom és gondolkozom. Hogy min? Mindenen... Az egész életemen. Ez hiányzott már, ez a kis nyugalom, amit L.A-ben az ember nem kaphat meg. Ott minden zajos, és egyre többen ismernek fel. Az utcából sem szívesen teszem ki a lábam. Mostanában nem érzem jól magam. Pontosan azóta, mióta Kellan szakított velem. Megtört valami, és erre most jöttem rá. Én magam törtem meg, szerettem és elárult. Mit szerettem?! Szeretem... És hiányzik. Rettenetesen hiányzik. És arra semmi esély, hogy elfelejtsem. Ahhoz túlságosan is híres, és elég mély benyomást tett rám. Itt kellett volna abbahagyni. Itt, Londonban. Ha...ha nem ütközök neki, ha nem mentem el a számát...ha nem sms-ezünk napokon keresztül, akkor most minden jó lenne. Akkor egyszerű lenne, Logan visszajött és akkor vele lennék. De nekem bele kellett botlanom, szó szerint. Bár ne én lettem volna! Bár soha meg nem ismertem volna... Hogy tudnám elfelejteni őt? Logant hogy felejtettem el? Idő..., de nekem most nincs időm! Gyors és hatékony megoldás kell. Hát persze, Jenna mindig ezt csinálta...más pasi. Igen, ez az. Sürgősen találnom kell mást, aki elfelejteti velem Kellant. Logan kizárva, nincs az az Isten, hogy akármiféle távkapcsolatba belemenjek. A legésszerűbbnek Taylor tűnik, de az ominózus, részeges este után megbeszéltük, hogy barátok leszünk...nem tudom. Vele el tudnám képzelni magam, kedvelem is. Na de ő engem? Logan azt mondta, hogy tutira tetszem neki, csak rá kell nézni... Meg kell tudnom. Óvatosnak kell lennem, nem használhatom ki. Ha összejön a dolog, akkor összejön, ha nem, akkor nem. És még egy dologra kell figyelnem. Nem lehetek szerelmes!
Egy ideig még ülök a padon, nézem a nyüzsgő parkot, hiányzott. Nyüzsög, de nem mászik mindenki a másikra. Tipikus angol jellemvonás. A magánéletemet tekintve, inkább a francia vonal erős...sajnos. Elkezd hűlni az idő, mit is vár az ember a november esti Londontól? Úgyhogy elindulok hazafelé. Sietősre veszem a lépteimet, egyre jobban fázok, pedig már mozgok is. Aztán esküszöm, még az ereimben is meghűl a vér. Velem szemben jön egy banda, vannak vagy tizen, és köztük Larissát vélem felfedezni. Ilyen nincs...a tervem az, hogy rájuk sem nézve kikerülöm őket, de amint melléjük ez szerte foszlik.
-Nem elég, hogy lenyúlja tőlem Logant, sőt még Kellant is, de még az estémbe is belerondít- hallom Larissa gúnyos hangját. Az adrenalin azonnal elönti az egész testemet és megtorpanok. Ez egyértelműen nekem szólt. De most tényleg rosszkor van rossz helyen. Bármikor lehet velem kötekedni, sőt el is lehet hordani mindennek. Máskor lerendezném szép szóval, szemtelenül vigyorogva, de az utóbbi időszak tele volt feszültséggel, ma kezdtem megnyugodni, erre ez a szemét kis szuka még kötekszik. Alapjában véve nyugodt ember vagyok, de úgy tűnik a mai nap kivétel. Hallom az idióta, gúnyolódó kacaját, azt hiszi, hogy megfogott. De nem, nagyon nem. Most eljött az én időm, ma megmutatom, hogy igenis ki tudok állni magamért. Ezentúl rajtam senki nem fog átgázolni, főleg nem egy féltékeny kis gennyláda, aki azt hiszi, hogy körülötte forog a világ. Nem. Ezt a napot Chantelle fogja irányítani. Az adrenalin dübörög az ereimben, a levegőt is gyorsabban veszem, az arcom is ég, a dühtől. Gyorsan megfordulok, és céltudatosan elindulok felé. A barátai- lányok és fiúk vegyesen- közénk állnak, de egyesével félrelököm őket, ezek szerint szupererőt is kaptam. Larissától centikre fékezek le és egyenesen az arcába hajolok. Az ijedt tekintetéből látom, hogy mindenre számított, csak erre nem. Az arcom pár centire az övétől, teljesen lefagyott.
-Tessék?!Ha nem tetszik valami, akkor ide mondd!- minden egyes szavamból olyan düh árad, hogy az arca még jobban megnyúlik és ez kifejezetten tetszik, úgyhogy szemtelen, gúnyos mosolyra húzom a számat.

53. rész

A vacsi után mindannyian zuhanyozni készülünk, az út eléggé lefárasztott négyünket. A séta rövid volt, de tartalmas, összesen öt újságot szereztem be, aminek a címlapján vagyok Taylorral. Pete, Apa és Brit elmentek bevásárolni, Logan számításai szerint csak valamikor az éjszaka közepén fognak hazaérni. Először Jenna és Jay csapnak le a fürdőre, úgyhogy Tay-jel leülünk a kanapéra és átlapozzuk a magazinokat. A szakítást mindegyik lehozza, ez nem kétséges. Még olyan képeket is tesznek be, amin Kellan és AnnaLynne együtt van, a Jonas koncerten. Kombinál minden lap, hogy akkor most Taylor és köztem mi lehet...semmi. Ilyen egyszerű. De ezek a hiénák egy ideig nem fognak leszállni erről az egészről. Addig biztosan nem még valaki nem nyilatkozik. Egyikünkről sem fognak leszállni és itt most főleg Taylorra és magamra gondolok. Egyáltalán neki ez nem baj?!
-Sajnálom...- suttogom.
-Mit?
-Hát hogy most miattam állandóan a nyomodban lesznek.
-Ja, ezt már megszoktam. Amúgy beszéltem az ügynökömmel, mielőtt jöttem ide, azt mondta, hogy jót tesz a sajtómnak és ebbe a Summit sem szólhat bele.
-Biztos hogy nem baj?- nézek rá, közben az alsó ajkaimat harapdálom.
-Biztos...és ne vágj már ilyen szomorú képet, most tényleg.Ha baj lenne, eleve el sem jöhetek, Anyáék csak úgy engedtek, hogy beszéltem az ügynökömmel...
-Rendben, csak...egyáltalán nem akarom, hogy ez most rossz fényt vessen rád.Itt például azt írják, hogy „lecsaptál Kellan kezéről”.
-Nem kell azzal foglalkozn, hogy mit írnak.Kavartam én már szerintük Kristennel is...Ashleyt is összehozták Jacksonnal, annyi hülyeséget összeírnak.
-Tudom, de akkor is, ha bajod lenne ebből ugye elmondanád?
-Hááát...el, persze, hogy el.Ne kérdezz ilyen hülyeséget Chantelle.
-Oké- mosolygok- de ígérd meg, hogy...
-Fejezd be!
-Jó, de...
-Semmi de- vigyorog rám, mire csak sóhajtok. Ezek a férfiak!
-Jó, menj zuhanyozni- mosolygok én is.
-Oké- fogja a cuccát és a fürdő felé veszi az irányt. Én a kanapén lévő újságokat szuggerálom, mintha ez segítene. Aztán Jenna és Jackson meglepnek. Leülnek a két oldalamra és nekem szegeznek egy kérdést.
-Most akkor mi van?
-Mi az hogy mi van?- nézek rájuk értetlenül.
-Taylor és te...?
-Barátok vagyunk-sóhajtok- nehogy már ti is kezdjétek a kombinálást légyszi.
-Jó, de szeretnék tudni mindent.
-Nézd, nincs semmi, meg amúgy sem tartozik rád.
-Chantelle...-szólal meg most először Jay.
-Igen?
-Szereted... még Kellant?- kérdezi. Először majdnem rávágom, hogy nem, de elgondolkozom. Hiányzik nem is akárhogy, de nem gondolhatok erre, ő már túl van rajtam, visszament AnnaLynne-hez. Szeretem, de ezen sürgősen változtatnom kell.
-Azt hiszem- mondom halkan, és felállok, mert hallom, hogy Taylor jön ki a fürdőből. Fogom a cuccom és már bent is vagyok. Kulcsra zárom az ajtót, és leülük a hideg kőre. El kell felejtenem...nem szabad rá gondolnom. Kellan már másé, már semmi közünk egymáshoz és akárhogy is hiányzik, el kell fogadnom. De miért pont AnnaLynne?! Azt mondta, hogy nem is kedveli. Hát akkor hogyan?! Nem, nem gondolok rá és ennyi!
Felállok a kőről és a zuhanyhoz lépek, megengedem a vizet, amikor nagy robajjal kivágódik az ajtó.
-Nem hiszed el ki van itt- néz velem farkasszemet Logan.
-Miért?Ki van itt??
-Larissa.
-Mi?- pislogok nagyokat. Másnak jobban örültem volna, de ez van, ez az élet, elzárom a csapot és kimegyek. Larissa az ajtóban áll karba font kézzel, a többiek ijedten néznek hol rám, hol rá.
-Szia- köszönök neki mosolyogva, de ő csak néz szúrós szemekkel.
-Nem is szóltál, hogy jössz! Mit szólnál ha mennék Los Angelesbe és mástól tudnád meg, hogy ott vagyok?!- áll nekem pár perc hideg csend után.
-Írtam sms-t, hogy itt leszek és nem nagyon reagáltál semmit.
-És mikor hívtál fel utoljára? Mikor beszéltünk egy jót? Ennyit ér neked a barátságunk, Elle?
-Te sem kerestél Larissa. Egy „barátságban” mindig kettőn áll a vásár...- egyre jobban bosszant, tudom, hogy ebből olyan veszekedés lesz...de most nem jóval kezdett ki.
-Ja, mert elmentél innen és sztárokkal kavarsz akkor a régi barátaid el vannak felejtve, ugye?
-Ez a baj? Féltékeny vagy?- vigyorgok szemtelenül a képébe.
-Én...féltékeny? Rájuk?! Ugyan már... Csak felnyitották a szemem, tudod... már nincs szükségem rád.
-Nekem se rád, de akkor nem értem, hogy mit keresel itt, aranyom. És igen, rájuk lehetsz is féltékeny! És gratulálok, hogy az újságokból meg a pletykákból értesülsz felőlem!
-Chantelle, nagyon megváltoztál. Miattuk, tudom, hogy miattuk! Mert amíg rendes voltál senkinek sem kellettél, most meg Kellan és Taylor is neked talpal...
-Na tudod kivel szórakozz!- indulok felé, de érzem, ahogy erős karok visszatartanak.
-Jobb ha eltűnsz innen! Hallod?!- pattan fel már Jackson is.
-Kösz a műsort srácok!- vigyorog nagyképűen Larissa és kilép az ajtón. Engem – gondolom – Logan és Tay még mindig tart, bár jobban is járok, mert vagy utána rohannék, vagy összecsuklanék. A levegőt zihálva veszem, pillanatok alatt megtalálta a gyenge pontomat, nem hiszem el, hogy ilyen lett. Vagy...tényleg én változtam meg ennyire? Hogy már nem is foglalkozom a barátaimmal? Lehet, hogy igaza van.
-Ne sírj. Nem ér annyit- hallom Logan hangját magam mögül.
-Nem sírok...- motyogom, de érzem, ahogy a könnycseppek végigcsorognak az arcomon. Igazából nem az bánt, hogy összevesztünk, eddig sem voltunk már olyan közeli viszonyban, hogy most ezen kiakadjak, de az már jobban aggaszt, hogy megváltoztam. Igaza van. Sztárokkal kavarok, és elfelejtettem őket.
-Nyugi, Chantelle...- Jay a vállamat simogatja, Jen kiment a konyhába, Hope velem szemben ül és csak néz rám a nagy szemeivel, Logan pedig a kabátját veszi.
-Hova mész?- nyöszörgöm felé.
-Adok én neki...hogy én, mennyire...pfuhh...- durrog, és megy is kifelé.
-Megyek utána- állnék fel, de ott tartanak.
-Inkább én- sóhajt Hope, felöltözik és a bátyja után ered.
-Miért sírsz?- kérdi Tay, mire kitör belőlem a zokogás.
-Én nem akartam megbántani...senkit. Főleg nem...őket! A barátaim...szeretem őket...nem akartam elhagyni...megváltozni...utálom, hogy...ilyen vagyok!
-Na azt ne mondd, hogy elhitted, amit összehordott!- guggol le elém Jay.
-De...a legjobb barátnőm...!
-...volt, Chantelle, lehet, hogy az volt, de már nem az!Aki ilyeneket mond, nem érdemli meg, hogy aggódj miatta- folytatja mondókámat Tay.
-Csak féltékeny rád, mert téged mindenki szeret, kiállunk érted és velünk lóghatsz...- mosolyog Jay.
-Gondolod?- kérdezem a könnyeimet törölgetve, mikor Hope és Logan visszajönnek.
-Nyugodj meg, Elle.Lerendeztem, többet még csak rád sem mer majd nézni!
-Ugye nem bántottad?!- pattanok fel azonnal, oké, hogy megsértett, de azért az durva lenne, ha megütötted volna.
-Nem, de nem sok kellett...minket is mindennek elhordott, hogy elvettünk tőle téged meg ilyenek...- mondja Logan, mire megnyugszom kicsit.
-Elle, te tudtad, hogy szerelmes Loganbe?- ül le mellém Hope.
-Mii?- nővérem megelőz, épp belép a nappaliba
-Igen.Azt mondta, hogy szerelmes belé, de miattad nem lehetnek együtt.
-Miattam?- húzom fel a szemöldököm- Hát akkor ez volt a baja...
-Sosem gondoltam volna- rázza Logan a fejét.
-Jól vagy?- kérdezi Tay.
-Aha, de te menj aludni...-mosolygok rá, egy ideig biztos, hogy foglalkoztatni fog, de már jól vagyok.Ő meg a jelek szerint elég fáradt, alig bírja nyitva tartani a szemét.
-De ha úgy van, akkor szólj- áll fel mellőlem.
-Oké-oké, de menj. Jó éjt- mosolygok rá.
-Jó éjt- egy puszit nyom a homlokomra és felmegy az emeletre.Mi mindannyian ülünk, én a kanapén, egyik oldalamon Jay, ölében a nővéremmel, másik oldalamon Hope, velem szemben, a fotelben pedig Logan. Őt lepte meg legjobban ez az egész. Én sem hittem volna soha, hogy Larissa belezúgott...azt hittem ismerem, de ezekszerint nem. Egyikünk sem ismerte igazán.
-Na, fiatalság, mi is megyünk aludni, szerintem jobban járnátok, ha ti is mennétek- mondja Jen és mindketten a szobájuk felé veszik az irányt.
-Oké, mindjárt.
-Elmegyek zuhanyozni, nem baj Elle?-kérdezi Hope.
-Menj csak.Utánad majd megyek én- mosolygok rá.A kedvem kezd javulni, és érzem, hogy már fáradok.Egy ideig csendben ülünk Logannal, aztán megszólal.

52. rész

A reggel sietősen telik, gyorsan felöltözök, hosszúnadrág, póló jöhet rám, pulcsi és kabát kézbe, a bőröndök utánam, lent már Jenna és Pete vár.Mindhárman megyünk, kiegészülve ugye Taylorral és tegnap este megtudtam, hogy Jay is jön.Anyáék visznek ki, a reptéren vagy hatszor elismételgetik külön-külön mindannyiónknak, hogy vigyázzunk egymásra és persze magunkra.A fiúk elvileg már a gépen vannak, ők hamarabb jöttek, hogy még véletlenül se tűnjön fel senkinek, hogy egy gépre szállunk.Mi igyekeztünk úgy eljönni, hogy senki ne vegyen észre, korán reggel napszemüvegben és baseball sapkában mászkáltunk, remélem sikerült minden.Londonban meg majd vigyázunk.Elvileg teljes titokban megyünk és Apa már ott lesz értünk.Nem hiányzik, hogy Taylorral lássanak, főleg mivel tegnap Kellan mással jelent meg egy „rendezvényen”.Ahogy jöttünk végig a reptéren minden újság címlapján AnnaLynne és Kellan van, ez persze megalapozza az amúgy sem túl fényes hangulatomat.A gépen elfoglaljuk a helyeinket, immár a fiúk mellett. Én az út egy részén alszom, amúgy meg nagyrészt gondolkodom. Miért nem tudom elfelejteni már Kellant? Miért szeretem még mindig, amikor ő már túl van rajtam? Nem a világvége, hogy elhagyott. Ezt Logan is megcsinálta már, azt is túléltem, ezt is túl fogom.Majd lesz más...Taylor a vállamra dől, amitől meglepődök, de mikor odafordulok látom, hogy alszik. Édes, talán...talán ő is lehetne az a más.Talán megpróbálhatnánk...NEM!Amíg Kellant szeretem, addig nem. Nem használhatom ki, pont őt, aki ilyen rendes volt velem az utóbbi időben, nem érdemli meg. Taylor egy rendes srác, egy barát, akit szeretni és becsülni kell, nem pedig kihasználni.Még mindig őt nézem, amikor mocorogni kezd. Automatikusan félrekapom a tekintetemet és el is pirulok.Hogy is gondolhattam, hogy ő meg én?!A tizenegy órából már nyolcon túlvagyunk, de alig várom már, hogy leszálljunk végre.
-Hmm...messze vagyunk még?-kérdezi Tay álmos hangon.
-Még körülbelül három óra és ott vagyunk-mosolygok rá.Kimegy a mosdóba, miután visszajött én is meglátogatom a wc-t, majd mindketten elalszunk.
-Chantelle, mindjárt leszállunk...-hallom Pete hangját.Tart egy kis ideig mire felfogom, de azért bekötöm magam.London, végre!
Apát már messziről kiszúrom, integetek neki, azonnal odajön, gyorsan mindenki fogja a cuccát és már megyünk is.Mindannyian be vagyunk öltözve, elég hideg van, ennek ellenére a két srác napszemüveget is visel.Így a legbiztosabb.Árgus szemekkel figyelem a fotósokat, de sehol nem látok egyet sem.Csak akkor nyugszom meg, amikor már a kocsiban ülünk.
Apa egész úton szóval tart minket, a fiúkat is kérdezgeti rendesen...majd közlöm vele, hogy Taylor nem a barátom, csak haverok vagyunk, úgyhogy ne hozza kellemetlen helyzetbe.Egy pillantra nézek csak ki az ablakon, de akkor rendesen a szívemhez kapok.
-Úristen Apa!Minek megyünk Loganékhez?!-sipítom, mire ő csak vigyorogva rám néz.
-Reméltem, hogy nem veszed észre...tudod, Logan édesanyja és én...
-Összeköltöztetek?!-én és a tesóim egyszerre üvöltjük.A két srác csak pislog, nem igazán értik, hogy mi van, de én rendesen kiakadok.Na ne!Nem akarok állandóan ha ide jövök azzal a nővel lenni, aki tönkretette a szüleim házasságát.
-Nem, de tudjátok, hogy együtt vagyunk...és az a ház nagyobb, jobban elférünk, mindenkinek lesz külön szobája- hangsúlyozza a külön szót...Jézusom, hogy lehet valaki ennyire prűd?- DE nem költöztünk össze.
-Ja, oké- Pete elég lazán veszi, Jenna arca nem sok jót ígér, én meg fortyogok magamban, de azért kinyögöm, hogy „jó”.
-Nézzétek a jó oldalát.Együtt lesztek Logannal és Hope-pal- hát, ennyiből jó.Legalábbis nekem, hogy a többiek mit fognak reagálni, arról fogalmam sincs.

A kocsiból mindannyian kipakolunk, kezünkbe vesszük a cuccainkat és bemegyünk, ahol nem várt meglepetéssel találjuk szembe magunkat.A nappaliban Hope, Logan és Larissa fogad minket Brittany-vel, a megrontóval kiegészülve.Ám ez mind semmi ahhoz képest, amit Hope produkál, amikor meglátja Taylort.
-Úristen!Taylor Lautner?!- sikítja- a mi házunkban?Hát ezt nem hiszem el!Chantelle lecserélted Kellant rá?- néz rám nagy szemekkel, és a hangerővel még mindig gondjai vannak.Az utolsó mondatára kapom csak fel a fejemet, nem is sejti, ezzel mennyire megbántott.Eszembe jutatta azt a szemétládát, és ezzel Taylort is kellemetlen helyzetbe hozta.
-Nem cseréltem le senkit- mosolygok, hogy felengedjen a hirtelen keletkezett jég.Túlesünk a bemutatkozásokon, majd mikor mindenki tisztában van a nevekkel, a szobáinkba irányítanak minket.Olyan régen voltam már itt, és tényleg kibővítették a házat.Logan és Hope szobái a tetőtérben vannak, minket pedig az emeleten szállásolnak el.Először Pete kap egy szobát, ha jól sejtem ez régen a Logané volt.
-Akkor ez a szoba Jennáé lesz...-nyit ki Apa egy ajtót.
-...és Jacksoné- egészíti ki nővérem.
-Nem- Apa egyből válaszol.
-De igen, Apa. Jackson velem alszik és kész!Könyörgöm, már húsz éves vagyok, ne most akarj nevelni...
-Rendben,...-egyezik bele kelletlenül, aztán hozzám fordul- de te, ne is reménykedj!
-Dehogy- vigyorgok rá.Még csak az kéne, hogy megint Tay mellett ébredjek!Más sem hiányozna...Mi is megkapjuk a szobáinkat, én nekilátok kipakolni, amikor kopognak.
-Szia- jön be Tay.
-Szia, mit szeretnél?
-Hát csak azt, hogy most én is pakoljak ki?
-Persze...nem, majd táskából fogsz öltözködni...ugyan Taylor, érezd otthon magad- mosolygok rá.
-Oké...amúgy...a csajszi mindig ennyire pörög?Megijeszt, nagyon durva volt a reakciója.
-Hope?...Hát most engem is meglepett, ennyire nem hiperaktív, de tény, hogy állandóan pörög- mondom, miközben újra kopognak. Mi van itt?Átjáróház?!
-Elle, ja...bocsi- a hangból ítélve Logan.
-Gyere csak, én megyek pakolni- megy máris kifele Tay a szobából és felváltja őt Logan.Még mielőtt eljutna a tudatomig a csere, azonnal megölel.
-Úristen mennyire hiányoztál!- mondja.
-Te is...- mondom, miközben próbálok valahogy kimozdulni a szorításából.
-Chantelle, most őszintén.Taylorral együtt vagytok?Kellan...?-kérdezi, miközben leül az ágyra.
-Huh, ez egy jó hosszú történet...-mondom, miközben újra pakolni kezdek.
-Kezdheted...-lerúgjra a papucsát, nekidől a falnak és rám figyel.
-Hát...okés- elkezdem neki sorolni az eseményeket, egészen a szülinapomtól. Amikor a szakításról beszélek elszomorodok kicsit, amikor látja rajtam megölel, olyan rendes. Elmesélem neki azt is, hogy milyen szarul érintett, amikor megjelent a koncerten AnnaLynne társaságában és hogy Taylorral barátok vagyunk, bár volt egy ferde esténk. Ezt még senkinek nem mondtam el, csak azok tudják, akik akkor ott voltak. De ez jobb is így, szégyellem magam emiatt, nem hiányzik, hogy erről pletykáljanak. A mesémet már befejeztem, de elég sok cuccom van, nem akarok táskából öltözködni, úgyhogy mindent szépen bepakolok a szekrénybe.
-És Larissa hogy van? Olyan régen beszéltem már vele...soha nem hív- húzom el a számat.Hope minden hív egyszer és akkor általában beszélek Logannal is, és én is rájuk csörgök néha, de Larissával eléggé eltávolodtunk, pedig a legjobb barátnőm volt. Igen, már csak volt. Elköltöztem innen, a kapcsolat is kezd megszakadni, és az sms-re sem reagált, amit írtam hogy jövök.
-Larissa...az utóbbi időben megváltozott. Új barátai vannak, azóta amióta Párizsban voltunk, nem is keres minket.
-Mit csináltatok?- kérdezem tőle csípőre tett kézzel.
-Veled sem nagyon áll szóba, úgyhogy te is benne vagy...- mondja elgondolkozva és igaza van.
-Jogos...de mi volt Párizsban?- kérdezem magamtól, hangosan- Kibékültem Kellannal, reggel jól le ledtem szidva, Isaac-kel is összerúgtam kicsit a port...nem értem.
-Én sem. Holnap majd meglátogathatjuk...

-Oké- bólintok. Befejezem a pakolást, aztán Brit szól, hogy menjünk enni valamit. Hope le sem veszi a szemét Tayről, az érintett, pedig olyan zavart, hogy oda sem mer nézni. Nevetnem kell. Megbököm Logant és a hugára mutatok, úgyhogy már ő is kuncog. Ha egy kívül álló látna minket, azt hinné, hogy nem vagyunk normálisak... Az ebéd jól telik, a hangulat is jó, úgyhogy úgy döntünk sétálunk egyet. Persze kabátban, napszemüvegben és baseball sapkában.